Szlovákia fontos tagja a NATO-nak, és nem csupán egy Európa perifériáján lévő ország. Ebben egyezett meg több szlovákiai politikus a NATO parlamenti közgyűlésén, amelyen jelen volt többek között …
TASR
-
-
A CVVM közvélemény-kutató intézet áprilisi országos felmérése szerint az euró bevezetését a megkérdezettek 75 százaléka ellenezte, míg 20 százalék támogatta, öt százalék pedig nem nyilvánított véleményt. A hétfőn …
-
A Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Esztergomi Várszínház együttműködésével augusztus 19-én a bazilika előtt, szabadtéri színpadon adják elő a Csíksomlyói passiót – jelentették be a …
-
Kitekintő
Nemzeti összetartozás napja – Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról is érkeznek gyerekek
Csaknem 5000 gyerek érkezik határon innen és túli iskolákból – Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról -, hogy részt vegyen a nemzeti összetartozás napjának programjain. Kedden közös éneklés lesz a …
-
Már a hajnali órákban hallani lehetett a templomi énekek hívó hangját. Útra keltünk hát mi is a zarándokokkal, hogy lássuk, miben is rejlik Csíksomlyó varázsa. A kegytemplomhoz vezető …
-
Mi magyarok továbbra is a Kárpát-medence legerősebb nemzete vagyunk – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, Zebegényben a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen. Rétvári …
-
Túl a közép-európaiak számára negyedik európai parlamenti választáson sorra jelennek meg az elemzések. Fontosak, segítenek megérteni, hogy mi történt, s talán rávesznek, hogy okosabban alakítsuk a magunk politikáját. …
-
Csíkszereda katolikus templomai mellett a református templom is megnyitotta kapuit és szentmisére, illetve istentiszteletre hívták a város lakóit és a zarándokokat is. Akik éjjel virrasztással szeretnének a lelki …
-
Az idei XXI. Emese Udvarházi Napokat „Az élmények és az együtt töltött értékes idő” címmel szervezte meg Szobiné Kerekes Eszter, a Kultúráért és Turizmusért Társulás elnöke, a Felvidéki …
-
A gyergyóditrói Kovács Szabolccsal, a Gyulafehérvári Főegyházmegye diakónusával a csíksomlyói kegytemplomnál beszélgettünk világnézetéről, erdélyi származásáról és a katolicizmusról. A fiatalember jelenleg Rómában a pápai Gergely Egyetem tanulója, és …