Az idén 15 éves komáromi Selye János Egyetem nagy hangsúlyt helyez a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, fejlesztésére. Saját munkájuk megmérettetése is ez, hiszen nemzetközi porondon kell helytállni, miközben diákjaik, …
Petheő Attila
-
-
A Pro Minoritate Alapítvány könyvbemutatója iránt a Duna Palotában főként szakmai érdeklődés mutatkozott, s talán a magyar nemzeti kisebbségek ügyében elkötelezett politikusok, történészek, jogvédők sem számítottak szenzációkra, csupán …
-
Amióta az István, a király belopta magát a szívünkbe, választásról választásra eszünkbe jut a dalszöveg: Mondd, te ki választanál? Persze most, a számunkra negyedik európai választás előtti utolsó …
-
Májusban immár hagyományosan több helyen is „nyitott pincék napját”, borkóstolót rendeznek a Bodrogközben. Az idén a Bodrogszerdahelyen és Kiskövesden rendezett pincenapok nyitották a sort május elején, majd a …
-
A kassai MaJel Házban emlékeztünk Czine Mihály irodalomtörténészre, sokunk kedves ismerősére. Még sokan élünk, akik ismerhették, de számunk a természet rendje szerint egyre jobban megcsappan. Így nemsokára ő …
-
A dunaszerdahelyi VMK-ban tartotta kampányzáró rendezvényét a Magyar Közösség Pártja szerda este. Hájos Zoltán polgármester házigazdaként köszöntötte a jelölteket és a vendégeket. Kihangsúlyozta: Szlovákia európai uniós tagsága óta …
-
Május 25-én európai uniós képviselőket választunk. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok Országos Elnöksége arra kéri tagságát, hogy vegyenek részt a választáson. A szombati szavazás …
-
A Felvidék déli részébe érkezett az „AERE PERENNIUS – Ércnél maradandóbb” címet viselő orvostörténeti vándorkiállítás, mely a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiállításaként látott napvilágot, az azonos című könyv alapján. …
-
Ha kultúrkörökben Ebed községet említjük, a legtöbb embernek rögtön az ebedi citerások jutnak eszébe. Az ősi magyar falu gyökerei a XI-XII. századig nyúlnak vissza. A jelenleg 1160 lakost …
-
A rimaszombati járásbeli Karaszkó községben szombaton, május 25-én 10 órától rendezik meg a kishonti történelmi fesztivált, melynek célja, hogy bemutassa és széles körben ismertté tegye a régió történelmét …