Május 27-én tartja idei utolsó bemutatóját (Pillantás a hídról) a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, de már bejelentették a 2019/2020-as évad bemutatóit is. Különleges évad elé néznek, hiszen 2020. …
Juhász Dósa János
-
-
Csongrády Lajos kántortanító neve nem merült feledésbe, mert az anyaországban élő népes leszármazottai mellett Szőgyénben is őrzik emlékét, hiszen a magyar tannyelvű alapiskola tizenöt évvel ezelőtt névadójául választotta, …
-
A Nemzeti Vágta felvidéki története 5 évvel ezelőtt kezdődött, ugyanis Dunaszerdahely 2014-ben rendezte meg először a Felvidéki Vágtát. Az elővágták sorában idén is ott lesz a Csallóköz központja. …
-
Az idén első alkalommal a Felvidékre is ellátogatott a TV2 Sztárban Sztár casting szerkesztő csapata, Vanek Viktória és Bihari Virág vezetésével. A szakemberektől megtudhattuk azt is, hogy az …
-
A közelmúltban ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját a párkányi CONVERTIS cég. Ritkaságszámba megy, hogy egy szerényen induló vállalkozás mára helyből és a térségből több mint száz személyt foglalkoztat, és …
-
Szerintem
Az orvosság közéletünk megerősítésére nem lehet más, mint megindítani a küzdelmet jogköveteléseinkért
Azzal, hogy tiltani akarták a himnuszunk eléneklését, és ehhez asszisztált a Most-Híd, azzal, hogy nem vihetjük be a DAC labdarúgó mérkőzésekre nemzeti zászlónkat, hogy oktatási intézményeinkben, a magyarok …
-
A visegrádi országok együttműködéséről, nemzetközi ügyekről, valamint a magyar-cseh gazdasági kapcsolatokról is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Milos Zeman cseh államfő Budapesten, a Karmelita kolostorban a magyar és …
-
Hogy a német kancellár mennyire hadilábon áll a valósággal, azt bizonyítják a menekültkérdésben tett lépései 2015 óta. Véletlenül azonban senkiből sem lesz kancellár: Angela Merkel nyilatkozatai óriási evolúción …
-
Május 17. és 19. között több mint 100 kárpátaljai és magyarországi középiskolás vesz rész a Rákóczi Szövetség XXV. Felvidéki Sétáján. A kirándulást azzal a céllal szervezi a Szövetség, …
-
Olvasom a Honti Lapok utolsó számát. Azon újságét, melynek megjelenéséről hírportálunk is havonta beszámol. Most a „Beiratkozások Ipolyságon és a régióban” című táblázatos közlésre lettem figyelmes. A számokat …