Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

25. Diákok Határok Nélkül – Magyarságismereti Mozgótábor

július 13 @ 19:06

A kanadai Rákóczi Alapítvány pályázatot hirdet a 25. Diákok Határok Nélkül – Magyarságismereti Mozgótábor programjain való részvételre 2018-ban. Jelentkezési határidő április 22-e.

Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez! Mindehhez nem kell mást tenned, mint pályázni a Rákóczi Mozgótáborra! Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 15-19 éves középiskolás fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek népünk történelme, hagyományai, irodalma és műemlékei iránt. A Magyarságismereti Mozgótábor célja: ​Határon túli magyar fiatalok magyarországi körútja, melynek során mélyebben megismerkednek a résztvevők a magyar történelemmel, kultúrával, művészetekkel. Megismerkednek a résztvevők egymással, az otthonról hozott kultúrális értékeket a tábor tagjai számára közkinccsé teszik.

A tábor helyszínei:​ Pécs, Miskolc (3-3 nap), Budapest (4 nap).  Időpontja: ​2018. június 28. – 2018. július 9. Szervezői: ​II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért (Budapest) Rákóczi Alapítvány (Kanada) magyarországi Templomos Lovagrend.

Pályázhatnak:

  • azok a magyar fiatalok, akik a Kárpát-medencében határon túli magyar területen élnek;
  • 15. életévüket 2018. június 28-ig betöltötték és még nem töltötték be a 19. életévüket;
  • elkötelezetten érdeklődnek a magyar történelem és kultúra iránt;
  • korábban nem vettek részt Magyarságismereti Mozgótáborban;
  • vallásukat gyakorló fiatalok, felekezeti hovatartozástól függetlenül;
  • az alább megadott pályatételek egyikét kidolgozzák és benyújtják a területileg illetékes referensnek.

A pályázathoz csatolni kell:

  • önéletrajzi leírást: ​elérhetőségek (levelezési, e-mail cím, telefonszám), családi körülmények ismertetése, eddigi tanulmányok, iskolák, vallási kapcsolatok, érdeklődési körök, szakkörök, önképzőkörök, versenyek és azon elért helyezések, közösségi, egyházi feladatok
  • tanár (osztályfőnök, esetleg igazgató), lelkész ill. közéleti személyiség ajánlását ​(összesen 2db ajánlás);
  • becsületbeli nyilatkozatot​ arról, hogy korábban még nem vett részt Magyarságismereti Mozgótáborban; A pályázat a területileg illetékes referensnek nyújtandó be (alább közöljük).

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. április 22.

A pályatételek:​ kidolgozandó az egyik, min. 2 max. 3 oldal terjedelemben – géppel (times new roman betűtípus, 12-es betűméret) vagy kézzel írva:

1.​ Mátyás király emlékév

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2018-ban Mátyás király emlékévet​ hirdet születésének 575. és uralkodása megkezdésének 560. évfordulója alkalmából. Mindannyian tudjuk, hogy olyan királyról van szó, aki Kolozsváron született, első győzelme volt a Felvidék megtisztítása a rabló cseh hadaktól, 1467-ben felszabadította a területet, így Mátyás királyt magukénak érzik nemcsak a magyarok, de a szlovákok, horvátok, sőt a románok is. Sok oldalról meg lehet közelíteni, máig él a népmesékben, legendákban, mindannyian ismerjük az „Igazságos királyt.”

  • Tudjuk, hogy a legendákkal érdemes csínján bánni, hisz nem mindig az igazat mesélik el, vagy kicsit eltúloznak dolgokat. Válassz ki egy Mátyás királyról szóló népmesét vagy legendát és vesd össze a történelmi tényekkel. Keresd meg mi igaz, és mi a tiszteletből és szeretetből adódó túlzás, vagy a szájhagyomány útján terjedő elferdítés?
  • Mit üzen ma számodra Mátyás király? Meséld el életét, miért tartják magukénak nem csak a magyarok, de a szlovákok és a románok is?

2.​ Semmelweis emlékév

A Semmelweis Emlékbizottság 2018-at Semmelweis születésének 200 évfordulója alkalmából Semmelweis emlékévvé nyilvánította. Semmelweisnek, az anyák és a csecsemők megmentőjének élete örök példaként szolgál arra, hogy nem elég kitartó, bátor és elkötelezett tudományos kutató munkával feltárni a bajok okát és megoldási lehetőségét, annak alkalmazásáért is harcolni kell. Nem elég legyőzni a kórt, de meg kell győzni a kort is. Ez gyakran még nehezebb feladat. Semmelweis történetének tanulságaként az utóbbi időben egy új kifejezés, a „Semmelweis-reflex” – terjedt el, azt kifejezve, amikor a szakemberek, vagy a társadalom jelentős felismeréseket, felfedezéseket, tényeket vizsgálat és indoklás nélkül, automatikusan, reflexszerűen elutasítanak.

  • Mesélj Semmelweis életéről, munkásságáról, milyen nagy felismerése volt és milyen nehézséggel kellett megküzdenie? Milyen példát mutat számodra Semmelweis? Te hogyan tudsz – tudnál példát mutatni társaidnak?

3.​ „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”​

170 éve volt az 1848-as szabadságharc.

  • Milyen módon emlékeznek meg lakhelyeden, a közösségedben a szabadságharcról? Miről mesélnek a régi feljegyzések?
  • Válassz ki egy 48-as hőst, és fogalmazz meg egy levelet az ő szemszögéből, az akkori korból, az akkori forradalmi hangulatból.

4.​ ,,A nemzet vagy nemzettudat és a sport összefonódása”

Hős magyarországi, vagy határon túli magyar olimpikonok, focisták, más sportágban kimagasló egyének hatásai a nemzettudatunkra. Sokan vannak köztük, akik magyarként valamelyik szomszédos országot képviselték egy-egy nemzetközi eseményen, ez által hidat képezve kisebbségünk és a velünk együtt élő többségi nemzetek között! (Ide kapcsolódhat Puskás kultusza is, lehet írni a mai magyar válogatottról, a csíki hokiról vagy pl. a román első osztályban egyetlen magyar focicsapatként küzdő Sepsiszentgyörgyről és szurkolóiról, a Dunaszerdahelyi DAC-ról,…stb.)

5.​ „Menni vagy maradni – elvándorlás contra szülőföldön maradás” – videó anyag

Ez a téma mostanában nagyon aktuális az egész Kárpát-medencében. Interjú barátokkal, családtagokkal, tanárokkal, közéleti személyiségekkel, bemutatható a videóban benne szülőföld, akár képekben is. Technikailag ezt már egy telefonnal ki lehet vitelezni. Tartalmas filmeket várunk amelyet filmesek birálnak majd.

A nyertes pályázók részt vehetnek a Magyarságismereti Mozgótáborban, melynek a részvétel költségeit az Alapítvány fedezi.

A pályázati anyagot az alábbi referensekhez kérjük elküldeni:

FELVIDÉK: Referensek: Bartusz Réka és Both Hedvig E-mail: rakoczifelvidek@gmail.com Levelezési cím: Réka Bartusz Kamenín 511, 943 57 Kamenín A pályázatokat elsősorban elektronikusan várjuk, a megadott e-mail címre.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
július 13, 2025
Időpont:
19:06
Esemény kategória: