Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

A Medvesi Fotós Maraton 3. évfolyama

PrintFriendly and PDF

2016. 06. 03.

Közép-Európa legnagyobb tájfotós rendezvényére készülnek a Novohrad-Nógrád Geoparkban.

A Medvesi Fotós Maraton egy nemzetközi program, amelynek szervezői – azon túl, hogy a fotósoknak segítenek felfedezni egy eddig viszonylag ismeretlen tájat – abban bíznak, hogy a természetvédelmet, tájvédelmet is népszerűsíteni tudják.
A Medves-fennsík hazánk egyik legváltozatosabb tája. Középkori várak romjai, vulkáni csúcsok koronázzák Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű bazaltfennsíkját és az onnan lefutó mély, homokkő völgyeket. A természeti, tájképi értékekben gazdag vidék a központi eleme az UNESCO védnökség alatt működő Novohrad-Nógrád Geoparknak. Ez a táj egy nemzetközi figyelemre érdemes terület, amelynek megóvását csak társadalmi összefogással lehet elérni.

2016-ban harmadik alkalommal szervezi meg a Medvesi Fotós Maratont a Novohrad – Nógrád Geopark június 3-5 között. A 48 órás rendezvény alatt a határ mindkét oldalán számos érdekes program várja az érdeklődőket, melyek közül néhány csak a Fotós Maraton ideje alatt lesz megrendezve.

Regisztráció
Június 3. – péntek
09.00–16.00 Novohrad-Nógrád Geopark Oktató, Kutató és Irányító Központ (Eresztvény)
08.00–20.00 Fülek/Fiľakovo (Nógrádi Turisztikai Információs Központ, (Várfelső utca 14.)
12.00–22.00 Óbást/ Stará Bašta (Községi Hivatal)
12.00–22.00 Geocsodák Háza, Salgóbánya (3109 Salgótarján, Medvesi u. 14.)

Június 4. – szombat
06.00–22.00 Geocsodák Háza, Salgóbánya (3109 Salgótarján, Medvesi u. 14.)
08.00–20.00 Fülek/Fiľakovo (Nógrádi Turisztikai Információs Központ, (Várfelső utca 14.)
09.00–16.00 Novohrad-Nógrád Geopark Oktató, Kutató és Irányító Központ (Eresztvény)
08.00–18.00 Óbást/Stará Bašta (Községi Hivatal)

Részletes program – június 3. – péntek 
14.00–18.00 Lightroom tanácsadás – Salgóbánya, Geocsodák háza
15.00  Fényvarázslatok – Daniela Rapová – fényképkiállítás, – Fülek/Fiľakovo, Nógrádi Turisztika Információs Központ, 6-os terem
14.00 Vezetett fotós túra a Pogányvárhoz (Pogányvár, kőtenger, Ördög János-szikla, medvesalji táj, birkanyáj, flóra-fauna fotózása) – Indulás az óbásti (Stará Bašta) községházától
16.00–20.00 Timelapse- és tájfotózás tanácsadás – Helyszín: Salgó vára
16.00–20.00 Szabadtéri modellfotózás – Helyszín: Salgó vár/Boszorkánykő
17.00–19.30 Multikopterek, légifotózás és filmezés eszközei – Helyszín: Salgóbánya, régi focipálya (a településre bevezető út mellett)
16.00–17.00 Simon István asztrofotós kiállításának megnyitása – beszélgetés az asztrofotózásról – Helyszín: Fülek/Fiľakovo, Város Könyvtár
18.00–20.00 Asztrofotós előadás, műszaki ismertető – Helyszín: Salgóbánya, Geocsodák háza – előadó: Francsics László, Magyar Csillagászati Egyesület
18.00 -19.00 – Mitől más az asztrofotográfia? (Kis asztrofotó történet, asztrofotózás 5 alappilére)
19.00 – 20.00 – Az asztrofotográfia technikai alapjai (optika, érzékelő-képrögzítési eljárások, mechanika, észlelőhely, légkör)
20.34 Naplemente (tipp: Salgó vára, Medves-fennsík) A salgói vár és a lemenő nap együttfotózásához igény szerint kísérőt biztosítunk
20.00–24.00 Salgó vár kivilágítás – Helyszín: salgói vár várudvar
20.00–24.00 Somoskői vár torony kivilágítás – Helyszín: somoskői (Šomoska) vár várudvar
20.00–24.00 Füleki vár kivilágítás – Helyszín: Füleki/Fiľakovo vár területe
20.00–24.00 Almágyi templom kivilágítás – Helyszín: Almágy/Gemerský Jablonec
21.00–24.00 Éjszakai rovarfogás bemutató – Helyszín: Salgó vár és Boszorkánykő közötti nyereg
22.40–1.00 Asztrofotózás a Medves-fennsíkon és távcsöves észlelés Indulás 22,40-kor a salgóbányai Geocsodák házától – Francsics László, Magyar Csillagászati Egyesület
12.00–19.00 Erdei madarak fotózása lesekből – Foglalás szükséges, információ később! – Helyszín: Salgóbánya és Eresztvény környéke

“Tekerj és fotózz!”  – j
únius 3., péntek
15.00–20.00 “Tekerj és fotózz!” – kerékpártúra fényképészeknek (de nem csak nekik)
útvonal: Fülek/Fiľakovo (NTIK) – Csomai bánya (Bénai sziklák) – Pogányvár – Óbást/Stará Bašta; az útvonal hossza: 20 km, emelkedés: 699 m

Részletes programok – június 4. – szombat
03.40–08.00 Hajnali túra a Medves-fennsík peremére – Napkelte, Medvesalja fotózása, uráli bagoly, fehérhátú fakopáncs, lepkék, virágok Medves-fennsík – Indulás a salgóbányai Geoocsodák házától
03.40–07.00 Hajnali túra a Macskalyukba – Két vár Salgó és Somoskő fotózása, erdőrezervátum, havasalji rózsa, íves bazaltoszlopok, somsokői vár – Indulás a somoskői Várallya parkból
04.00–07.00 Hajnali túra a Tekeres dombra (napfelkelte, kilátás az almágyi románkori kistemplomra, az ajnácskői várra, a Medves hegyvonulatára,
Szilváskőre, Cseres –hegységre, Heves-Borsodi – dombságra) – Indulás: Óbást/Stará Baštaň községi hivatal
04.00–07.00 Túra a péterfali tóhoz (napfelkelte, ködös tópart, élővilág, madarak fotózása) – Indulás: Gömöralmágyból (Gemerský Jablonec), községi hivatal
07.00–13.00 Túra a Medves-fennsíkra (4 órás túra, 7-9 óra között fél óránként indulnak a csoportok) – Középbánya-tó, Medves-fennsík, vadvirágok, rovarok, nyírfaligetek, rét – Indulás a salgóbányai Geocsodák házától
07.00–11.00 Multikopterek, légifotózás és filmezés eszközei – Helyszín: Salgóbánya, régi focipálya (a településre bevezető út mellett)
07.00–11.00 Szabadtéri modellfotózás – Helyszín: Salgó vár/Boszorkánykő
08.00–20.00 Geoparki kőzetek fotózása – (szakmai irányító nincs, csak kőzetek, tárgyasztal, lámpák) – Helyszín: Salgóbánya, Geocsodák háza
08.00–14.00 Timelapse- és tájfotózás tanácsadás – Helyszín: Salgó vára
08.00–18.00 Ladóczki Vilmos Tájháza – Bőrdíszműves bemutató a tájház udvarán – Helyszín: Újbást/Nová Bašta,
13.00–17.00 Vezetett fotóstúra a Mária- kápolnához – indulás az újbásti ( Nová Bašta) Pogányvár panzió elől
09.00–13.00 Fotós túra a Pogányvárhoz (Pogányvár, kőtenger, Ördög János-szikla, medvesalji táj, birkanyáj, flóra-fauna) – Indulás: Óbást/Stará Bašta, községi hivatal
09.00–14.00 Vezetett fotóstúra a Sátorosbánya – Macskalyuk – Somoskői vár – Sátorosbánya útvonalon – Indulás:Sátorosbánya/Šiatorská Bukovinka, Miklós torony, a tanösvény parkolója:
09.00–18.00 Lightroom tanácsadás – Salgóbánya, Geocsodák háza
09.00 – 18.00 Hagyományos fényképezési módszerek – gaykorlati bemutató, üveglemezes technika – Helyszín: Salgóbánya, Geocsodák háza –
Gyetvai Zoltán, Losonc
10.00–16.00 Portréfotózás – palóc népviseletek, – Salgóbánya, Geocsodák háza
10.00–18.00 * Kosárfonó kézműves bemutató – Helyszín: Óbást/Stará Bašta. Községi Hivatal
11.00–14.00 Asztrofotós képek feldolgozása – Francsics László – Helyszín: Salgóbánya, Geocsodák háza
14.00–16.00 Asztrofotós képfeldolgozás alapjai – Helyszín: Salgóbánya, Geocsodák háza
14.00–15.00 Témák az asztrofotográfiában 1. (Hold, bolygók, Nap)
15.00–16.00 Témák az asztrofotográfiában 2. (Üstökösök, mélység) Francsics László, Magyar Csillagászati Egyesület
14.00–18.00 A Defensores együttes bemutatói – középkori konyha, korabeli ruhákban – Helyszín Fülek/Fiľakovo, vár
10.00–18.00 Lovaglás, lovasbemutató Helyszín: Sátorosbánya/Šiatorská Bukovinka (a tanösvény parkolója feletti rét)
16.00–20.00 Szabadtéri modellfotózás – Helyszín: Salgó vár/Boszorkánykő
16.00–20.00 Timelapse- és tájfotózás tanácsadás – Helyszín: Salgó vára
15.00–20.00 Börzsönyi Nehézgyalogság fotózása – Helyszín: Salgó vára
17.00–19.30 Multikopterek, légifotózás és filmezés eszközei –Helyszín: Salgóbánya, régi focipálya (a településre bevezető út mellett)
20.35 Naplemente (tipp: Salgó vára, Medves-fennsík) A salgói vár és a lemenő nap együttfotózásához igény szerint kísérőt biztosítunk
20.00–24.00 Salgó vár kivilágítás – Helyszín: salgói vár várudvar
20.00–24.00 Somoskői vár torony kivilágítás – Helyszín: somoskői (Šomoska) vár várudvar
20.00–24.00 Füleki vár kivilágítás – Helyszín: Füleki (Fiľakovo) vár területe
20.00–24.00 Almágyi templom kivilágítás – Helyszín: Gömöralmágy/Gemerský Jablonec
21.00–24.00 Éjszakai rovarfogás bemutató – Helyszín: Salgó vár és Boszorkánykő közötti nyereg
22.40–01.00 Asztrofotózás a Medves-fennsíkon – Indulás 22,40-kor a salgóbányai Geocsodák házától – Francsics László, Magyar Csillagászati Egyesület
06.00–19.00 Erdei madarak fotózása lesekből – Foglalás szükséges, információ később! – Helyszín: Salgóbánya és Eresztvény környéke

“Tekerj és fotózz!”  – június 4., – szombat 5,00–20,00 “Tekerj és fotózz!” – kerékpártúra fényképészeknek (de nem csak nekik) útvonal: Óbást/Stará Bašta (futballpálya) – Medves-fennsík – Macskalyuk (kőbánya, tanösvény, kilátó) – Somoskő – Eresztvény – Salgóbánya (Salgó vára) – Vecseklő/Večelkov – Óbást/Stará Bašta
az útvonal hossza: 27 km, emelkedés: 817 m

Részletes program június 5. – vasárnap
03.40–08.00 Hajnali túra a Medves-fennsík peremére – Napkelte, Medvesalja fotózása, uráli bagoly, fehérhátú fakopáncs, lepkék, virágok Medves-fennsík – Indulás a salgóbányai Geoocsodák házától
03.40–07.00 Hajnali túra a Macskalyukba – Két vár Salgó és Somoskő fotózása, erdőrezervátum, havasalji rózsa, íves bazaltoszlopok, somsokői vár – Indulás a somoskői Várallya parkból
04.00–07.00 Hajnali túra a Tekeres dombra (napfelkelte, kilátás az almágyi románkori kistemplomra, az ajnácskői várra, a Medves hegyvonulatára, Szilváskőre, Cseres –hegységre, Heves-Borsodi – dombságra) – Indulás: Óbást/Stará Bašta, községi hivatal
04.00–07.00 Túra a péterfali tóhoz (napfelkelte, ködös tópart, élővilág, madarak fotózása) – Indulás: Gömöralmágyból (Gemerský Jablonec), községi hivatal
06.00–14.00 Erdei madarak fotózása lesekből – Foglalás szükséges, információ később! – Helyszín: Salgóbánya és Eresztvény környéke
07.00–13.00 Túra a Medves-fennsíkra (4 órás túra, 7-9 óra között fél óránként indulnak a csoportok) – Középbánya-tó, Medves-fennsík, vadvirágok, rovarok, nyírfaligetek, rét – Indulás a salgóbányai Geocsodák házától
09.00–13.00 Vezetett fotóstúra a Mária- kápolnához – Indulás az újbásti (Nová Bašta) Pogányvár panzió elől
09.00–13.00 Fotós túra a Pogányvárhoz (Pogányvár, kőtenger, Ördög János-szikla, medvesalji táj, birkanyáj, flóra-fauna) Indulás: Óbást/Stará Bašta, községi hivatal
09.00–14.00 Vezetett fotóstúra a Sátorosbánya – Macskalyuk – Somoskői vár – Sátorosbánya útvonalon – Indulás: Sátorosbánya/Šiatorská Bukovinka, Miklós torony, a tanösvény parkolója
10.00 – 14.00 Hagyományos fényképezési módszerek – gyakorlati bemutató, üveglemezes technika Helyszín: Fülek/ Fiľakovo, vár – Gyetvai Zoltán

“Tekerj és fotózz!”– június 5.,  vasárnap
05.00–09.00 “Tekerj és fotózz!” – kerékpártúra fényképészeknek (de nem csak nekik) útvonal: Óbást/Stará Bašta (futballpálya) – Ragács – Óbást/Stará Bašta
az útvonal hossza: 15 km, emelkedés: 529 m

10.30–16.00 “Tekerj és fotózz!” – kerékpártúra fényképészeknek (de nem csak nekik) útvonal: Óbást/Stará Bašta (futballpálya) – Medves-fennsík – Macskalyuk – Sátorosbánya/Šiatorská Bukovinka – Csákányháza – Fülek/Fiľakovo (NTIK)
az útvonal hossza: 28 km, emelkedés: 729 m
A kerékpártúrár, annak vezetőjénél Illés Gábornál ( e-mail: illeshazy.gabor@gmail.com, mobil: 00421 (0)908 943713), lehet jelentkezni, aki részletesebb információkról is tájékoztatást ad.

Fotózás és természetvédelem?
Az ide érkező fotósok egy nagyszerű programban vehetnek részt, közel száz önkéntes segíti őket, hogy felfedezzék a tájat, elkészítsék itt legszebb fotóikat. A program mellett ingyenes számukra néhány múzeum meglátogatása és több szolgáltatás igénybevétele is. A rendezők cserébe azt várják, hogy az itt készült több ezer fotó segít majd népszerűsíteni a geoparkot és a Medvest, a tájvédelmet.
Ez tehát egy szövetség a fotósokkal. A programot Komka Péter fotóriporter és Drexler Szilárd dokumentumfilmes kezdeményezte, akik maguk is a Medves vidékén élnek és szívükön viselik a táj sorsát.

A program egyik fontos partnere a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, amely természetvédelmi bemutatókat, madár- és denevérgyűrűzést, éjszakai rovarok megfigyelését szervezi a Medvesi Fotós Maraton ideje alatt. A szakemberek nemcsak bemutatót tartanak azonban, hanem tájékoztatják az érdeklődőket a természetvédelmi tevékenységükről, annak fontosságáról.
A program további partnerei a helyi önkormányzatok, múzeumok és turisztikai szolgáltatók is. Több fotós szolgáltató, információs portál segített a program népszerűsítésében, mindkét országban.
A fotós szakmai részt a Myactioncam, a Leitz-Hungária Kft., a Pixinfo.com és a Fotóbetyár képző, a Stúdió Line Foto-Technika Kft.valamint a Magyar Csillagászati Egyesület munkatársai biztosítják.
A szakmai partnereknek köszönhetően lesz asztrofotózás, multikopter bemutató, portré- és szabadtéri modellfotózás is. Természetesen ez utóbbiak is a medvesi táj üzenetét hordozzák majd, hiszen a modellek egy része népviseletbe öltözik.

A történetének második legnagyobb ostromára készül a salgói vár
A szervezők három középkori várat is kivilágítanak, Salgót, Somoskőt, Füleket. A salgói várban a fotós workshop-ok mellett a Börzsönyi nehézgyalogosok is ott lesznek teljes páncélzatban. A Leitz-Hungári Kft.  jóvoltából az extrém körülmények között készülő fotóiról és látványos városképeiről is ismert Rizsavi Tamással is találkozhatnak az érdeklődők. A Myactioncam multikoptereket vonultat fel és repülős bemutatót tart, a Stúdió Line Kft. a tájfotózáshoz nélkülözhetetlen állványokat és szűrőket mutat be.
Minden bizonnyal ennek a várnak kell majd a legnagyobb rohamot kiállnia.

Erre bizony fel kell készülni!
A várak kivilágítása után a Medves-fennsíkon asztrofotózással, éjszakai tájképekkel is el lehet tölteni az időt. Alig ér véget az asztrofotózás, máris indulnak a hajnali túrák. A 48 órát komolyan gondoltuk!
A fennsík pereméről nagyon szépek a napkelték, de elvisszük a fotósokat olyan helyre is, ahonnan két középkori vár romjai (Salgó és Somoskő) egy képre komponálhatók. Útközben lefényképezhetik az egyedülálló somsokői íves bazaltömlést is.
Nem kell azonban megijedni! A legtöbb programelem ismétlődik a rendezvény ideje alatt, így aki lemarad a szombati túráról, az vasárnap bepótolhatja.
A Medvesalja rejtett értékei
A Medvesi Fotós Maraton ideje alatt lehetőséget biztosítunk a Medvesalja felfedezésére is, hiszen ez a rejtett területen nagyon sok érték található. A gömöralmágyi templom, a péterfalai tó, a dombok lankái közé simuló kistelepülések és az ajnácskői szikla felfedezésre csábítanak. Az egyik leglátványosabb túra a szigorúan védett Pogányvárhoz vezet majd ezen a területen.
Kiváló lehetőség ez a program a füleki vár felfedezésére is, ahol a Defensores Történelmi Társulat tagjai várják a látogatókat.

Ha már maraton, akkor legyen győztese is!
A programhoz egy fotópályázat is kapcsolódik, amelyre a 48 órás fotózás során készült  fényképekkel lehet majd nevezni. A táj, emberek, élővilág kategóriákban beküldött fotók külön díjazást kapnak, de kiadásra kerül egy fődíj is a legjobban teljesítő fotósnak.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága pedig különdíjat ajánl fel annak a fotósnak, akinek a fényképe a leginkább összefüggésbe hozható a természetvédelmi folyamatokkal, gyakorlati munkával.

Hozd el a családot is!
A Medves-vidéke kiváló hely a családi túrákra. Nem szeretnénk azonban azt, hogy a család többi tagja unatkozzon, amíg anyuka vagy apuka egy virág előtt hasal órákig.
Nyílt programjainkon bárki részt vehet, szeretnénk a fotózással nem foglalkozó érdeklődőket arra kérni, hogy ezeket a programelemeket válasszák. A túrák mellett részük lehet különleges mentőszolgálatok bemutatójában, utazó planetárium műsorában, helyi ételeket kóstolhatnak, játszóház várja őket. E programok központja a Novohrad-Nógrád geopark Eresztvényi Oktató, Kutató és Irányító Központja lesz.

A program a www.fotosmaraton.hu honlapon tekinthető meg.

A program iránt érdeklődő fotósok jelezhetik regisztrációs szándékukat már a honlapon is, de a helyszínen mindenképpen regisztrálniuk kell majd.
A program nem jöhetett volna létre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Ipoly Erdő Zrt. a Szuperinfó, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, az Artwork Photo, a Stúdió Line Foto-Technika Kft., az AgroCs, a Fotolab és Richard Gáspár támogatása nélkül.
A Medvesi Fotós Maraton rendezője a Novohrad-Nógrád Geopark (www.nngeopark.eu)

Egyéb lehetőségek a mellékletben: program_medvesi_fotos_maraton

Részletek

Dátum:
2016. 06. 03.
Esemény Category:

Helyszín

Novohrad – Nógrád Geopark területe
Honlap:
http://www.nngeopark.eu/
MEGOSZTÁS