Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Arany Opus Díj 2018

PrintFriendly and PDF

augusztus 13. - október 10.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Arany Opus Díj címmel szépirodalmi pályázatot hirdet szlovákiai magyar (állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező) szerzők számára. Beérkezési határidő október 10-e. 

A pályázat az SZMÍT által több éven keresztül sikeresen meghirdetett az „Év Irodalmi Alkotása Pályázat” folytatásaként, annak követőjeként hirdetődik meg. A pályázat címének megváltoztatásával az SZMÍT által alapított új irodalmi folyóirat, az Opus és a díj egymásra utaltságát szeretnénk erősíteni.

A pályázatra benyújtható minden olyan magyar nyelven írt széppróza vagy vers (max. 15 flekk), amely nyomtatásban még nem jelent meg, s amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. Egy szerző csak egy művel vehet részt a pályázaton. Tematikai megkötés nincs.

A pályamunkát postai küldeményként, minden oldalán jeligével ellátva, négy nyomtatott példányban és digitális formában (CD) is kérjük benyújtani. A pályaműhöz külön, zárt borítékban csatolandó szerzőjének neve, e-mail címe, telefonszáma és lakcíme. Ezen a borítékon legyen feltüntetve a pályázó jeligéje is. A külső borítékra pedig kérjük ráírni: Arany Opus Díj.

Levélcím: Spoločnosť maďarských spisovateľov na Slovensku, Palác Duna Palota, Galantská cesta 658/2F, 929 01 Dunajská Streda

A pályázatok beérkezési határideje: 2018. október 10.

Pályadíj mindkét kategóriában: 300 euró, valamint Mayer Éva grafikusművész alkotásai

A pályázatra benyújtott szépirodalmi alkotásokat neves irodalmárokból álló zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Grendel Lajos Kossuth-díjas író, Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő és Csanda Gábor irodalomkritikus, szerkesztő.

A díjnyertes mű első felhasználási joga a Szlovákiai Magyar Írók Társaságát illeti meg, és az Opusban jelenik meg a díjátadást követően a 2019/1-es számban.

Az ünnepélyes díjátadásra 2018. november 24-én kerül sor Párkányban, a XIII. Őszi Írófesztivál keretében megrendezett műsoros esten, ahol a nyertes pályamű egy neves színművész tolmácsolásában hangzik el.

A nem díjazott szövegeket a pályázat kiírója nem őrzi meg és nem küldi vissza.

Részletek

Kezdés:
augusztus 13.
Vége:
október 10.
Esemény Category:
Esemény Tags:
MEGOSZTÁS