Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Az arany markában – Verespatak története pályázati felhívás

PrintFriendly and PDF

2022. 05. 30. - 2022. 07. 10.

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapítvány több éve támogat, illetve szervez olyan konferenciákat, amelyek célja, hogy a magyarság történelmének jelentős helyszíneihez, személyeihez, eseményeihez kapcsolódóan lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára kutatói készségeik fejlesztéséhez. E konferenciáknak az egyéni kapcsolatépítés elősegítése mellett kiemelt célja a Kárpát-medence tudományos kapcsolatrendszerének szorosabbra fűzése is.

Ezt a felhívást olyan fiatal, Kárpát-medencei magyar főiskolai, egyetemi hallgatók és doktoranduszok számára hirdetjük meg, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy tudományos területen is kipróbálják magukat.

A pályázónak az alábbi témakörök közül egyet kell kiválasztania, és először annak rövid összefoglalóját (kutatási terv) kell beküldenie, amelynek a szakmai zsűri által történő pozitív elbírálása esetén felkérést kap arra, hogy munkáját tanulmány formájában is kidolgozza. Ezt követően a zsűri döntése alapján legjobbnak ítélt tanulmányok szerzőinek lehetőségük lesz, hogy munkájukat a lakiteleki Népfőiskolán megrendezésre kerülő konferencián tudományos előadás formájában is bemutassák.

A pályázat díjazása: 1. helyezett – 250.000 Ft pénzjutalom 2. helyezett – 150.000 Ft pénzjutalom 3. helyezett – 50.000 Ft pénzjutalom

A konferencia résztvevőit a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány meghívja egy verespataki kirándulásra. A konferencia résztvevői számára a lakiteleki Népfőiskola szállást és teljes ellátást biztosít.

A választható témakörök:

  • Az Erdélyi-középhegység geográfiája
  • Verespatak a római korban
  • Magyarország nemesfém-bányászata a középkorban
  • Verespatak ásvány- és földtanának kutatói (egy kutatói életmű bemutatása):

o Müller Ferenc József (1742-1825)
o Koch Antal (1843-1927)
o Szabó József (1822-1894)
o Pálfy Mór (1871-1930)

  • Profit kontra örökségvédelem. Kísérletek a verespataki aranybányászat feltámasztására a 21. században
  • Verespatak építészeti öröksége
  • Egy elrettentő példa: a tiszai cianidszennyezés www.nepfolakitelek.hu

Formai követelmények:

Összefoglaló és pályamunka:

  • A fedőlapon szerepeltetni kell a következő információkat: pályázó neve, felsőoktatási intézménye, a dolgozat címe, választott témakör.
  • Az összefoglaló terjedelme 2000-4000, a tanulmány 15000-25000 karakter.

Formai követelmények:

Times New Roman betűtípus; 12-es betűméret; 1,5-es sorköz; 2,5 cm margó. • A pályamunkának tudományos apparátussal (lábjegyzetek, hivatkozások, irodalomjegyzék) kell rendelkeznie.

Konferencia előadás: Maximum 20 perces, élőszóban megtartott (nem felolvasott), prezentációval kísért előadás.

A tervezett tanulmány tartalmi összefoglalójának beküldési határideje: 2022. július 10.

Az összefoglalót pdf formátumban a következő e-mail címre várjuk: kofalvitam@gmail.com További információk: Kőfalvi Tamás, a Népfőiskola Alapítvány munkatársa (kofalvitam@gmail.com) Eredményes munkát kívánunk!

Részletek

Kezdés:
2022. 05. 30.
Vége:
2022. 07. 10.
Esemény Category:
MEGOSZTÁS