Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Charta XXI Egyesület Kárpátalja estje

július 10 @ 18:11

A Charta XXI Egyesület 2019. október 17-én 18 órakor tartja az 56. estjét
a Párbeszéd Házában (Budapest VIII. ker. Horánszky u. 20), ezúttal Kárpátalja a téma.

Akik évek óta rendszeresen látogatják a Charta XXI rendezvényeit, talán visszaemlékeznek, hogy hat évvel ezelőtt, 2013 októberében bemutatták Galán Angéla és Zámborszki Ákos filmjét, a Szomszédaink a magyarok: Szlovákia címűt. A résztvevők a következő évben megtekinthették a sikeres szerzőpáros Romániáról és Szerbiáról szóló művét is. A közösség nagyra értékelte ezeket az alkotásokat, és ezért öröm a szervezők számára is, hogy most megismerhetjük a sorozat következő tagját, amelyben Kárpátaljával foglalkoznak.

Az alkotók sajátos tükröt készítettek, amelyben egyszerre látjuk a szomszédban élőket és magunkat. Ez az immár négy részes sorozat sokkal nagyobb figyelemre méltó, mint amennyiben részesült.

„Ennek a figyelemnek valamelyes fokozásához nemcsak a film bemutatásával, hanem azzal is hozzá akarunk járulni, hogy az alkotókat Jean Monnet emlékéremmel jutalmazzuk. Filmjeik a jobb megismerés lehetőségét kínálják a Kárpát-medence népei számára, ami minden további kapcsolatépítés alapja.
Kárpátalja az elmúlt években az érdeklődés középpontjába került, ugyanakkor sem a térségről, sem az ott élőkről nem tudunk eleget. A ruszinokról sincs a magyar társadalomban elegendő mélyreható ismeret. Jó lélekkel gondolunk rájuk, hiszen azt mindenki tudja, hogy az első pillanattól Rákóczi mellé álltak. Ennél azonban sokkal többre volna szükség. Ezért készült az a népismereti olvasókönyv, amely Ruszin voltam, vagyok, leszek címmel idén került a könyvesboltokba. A Charta XXI és a Gondolat kiadó gondozásában megjelent könyvet az egyik szerkesztő, Fedinec Csilla mutatja be. A könyvet kedvezményes áron az este folyamán meg is lehet vásárolni” – írta meghívó levelében a Charta XXI Egyesület elnöksége nevében Surján László.

Program
Galán Angéla, Zámborszki Ákos: Szomszédaink a magyarok: Kárpátalja
Surján László: Galán Angéla és Zámborszki Ákos kitüntetése
Fedinec Csilla: Ruszin voltam, vagyok, leszek.
Az este háziasszonya: Simon-Palov Judit Diána

A rendezvény nyilvános, a belépés díjtalan. A TV közvetítés miatt kérik: pontosan érkezzenek! Az előadás után kis pogácsázás és kortyolgatás, sőt koccintás is lehetséges. Az előadást a Bonum TV élőben közvetíti, bármi is van a műsorújságban feltüntetve.

Utóirat: Mindenki hozzon magával még egy embert. Most is van házi feladat: Honnan származik a ruszin népismereti olvasókönyv címe? A megfejtéseket az info@chartaxxi címre küldjék.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
július 10, 2025
Időpont:
18:11
Esemény kategória: