Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Középiskolások jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvidéken

PrintFriendly and PDF

2018. 01. 25. - 2018. 01. 31.

Felvidéki magyar diákok számára hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja. A februárban induló, iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusokra január 31-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

„Az e-learningen alapuló képzési rendszerünknek köszönhetően a diákok érdekes témákat feldolgozva megtanulhatják, hogyan osszák be a rendelkezésre álló idejüket, a tréningek által pedig nagyobb önismeretre tesznek szert, így későbbi pályaválasztásuk is tudatosabbá válik. A tanulás terén szerzett előnyök mellett pedig egy olyan aktív közösség részévé is válnak, amelyhez sok hasonló érdeklődésű magyarországi és határon túli motivált fiatal tartozik” – emelte ki Wittmann Zsolt, a Középiskolás Program megbízott vezetője.

A hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó intézmény Középiskolás Programja több mint tizenöt éve működik sikeresen Magyarországon. A határon túli – felvidéki és erdélyi – diákokkal együtt, összesen több mint 1300 fiatalt oktatnak a távoktatási kurzusokon és a havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon alapuló képzéseken. Wittmann Zsolt elmondása szerint nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok személyes megszólítására, így a felvételi időszakban a Pozsonyi Magyar Szakkollégiummal együttműködésben több felvidéki város középiskolájába is ellátogatnak a Program képviselői. A szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákok számára az intézmény utazási támogatást biztosít a tréningeken való részvételhez.

A nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusok a tanulók érdeklődési körének megfelelően kínálnak lehetőségeket. A választható témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a nemzetközi kapcsolatok, a pszichológia, a jog, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is. Az online képzés mellett havonta egy személyes képességfejlesztő napot is tartanak, amikor a diákoknak lehetőségük nyílik többek között különböző általános kommunikációs és érveléstechnikai, valamint tanulásmódszertani tréningeken részt venni. Az érdeklődők valamennyi kurzus tematikáját és bemutatkozó videóját az intézmény honlapján megtalálható e-learning rendszer menüpontban tekinthetik meg.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Programban résztvevő diákok jelentős előnyt szerezhetnek az érettségi vizsgák sikeres teljesítésében, illetve nagyobb eséllyel kerülhetnek be a Collegium egyetemi képzésébe.

A Középiskolás Programról, a jelentkezés pontos menetéről az érdeklődők az intézmény honlapján olvashatnak (www.mcc.hu) bővebben.

További információ:

Sajtókapcsolat:

Lendvai Eszter

BRD Communications

+36 20 4370402

lendvai.eszter@brdcomm.hu

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tihanyi Alapítvány által működtetett különleges képzési intézmény, amelynek célja, hogy Magyarországon a felső tagozattól a középiskolán át az egyetem végéig a hagyományos oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg. Az MCC a fiatal tehetségek oktatásával, nevelésével és felkarolásával a tehetséggondozás minőségi formáját valósítja meg, amellyel célja a felelős értelmiség nevelése. Az intézmény képzései valamennyi felvételt nyert diák számára ingyenesek. További részletek ITT érhetőek el.

Részletek

Kezdés:
2018. 01. 25.
Vége:
2018. 01. 31.
Esemény Category:
MEGOSZTÁS