- Ez az event elmúlt.
Magyar nyelvű teológiai Szabadegyetem Pozsonyban
március 2.,09:00
Esemény Navigation
A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola március 2-án, 9.00 órsi kezdettel szervezi meg következő előadás-sorozatát a pozsonyi jezsuita templom melletti Aloisianum egyetem aulájában (Trnavská univerzita – Teologická fakulta).
Ez alkalommal a Sapientia rektorhelyettesei, Bagyinszki Ágoston és Guba András atyák értékes előadásait hallgathatja meg minden jószándékú érdeklődő.
Az érdeklődők a helyszínen tölthetik ki a jelentkezési lapot. Jegyzetfüzetet és íróeszközt hozzanak magukkal. A tanulmányi napok egy órás ebédszünetet is magukba foglalva általában délután négy órakor érnek véget.
Minél több fiatal és felnőtt – főleg szülő, keresztszülő, nagyszülő és pedagógus – részvételét várják a szervezők, hogy ez a hasznos kezdeményezés a jövőben is folytatódhasson és így a hitbeli ismeretekben mind többen gazdagodhassanak anyanyelvünkön.