Egyházi berkekben gyakorta lehet találkozni Fischer-Colbrie Ágoston nevével, ám meglepve tapasztaltam egyetemi tanulmányai során, hogy ez a férfiú bizony szerény kis városkánkban, Zselízen látta meg a napvilágot.
Archívum – hitélet
-
-
Hálaadó istentiszteletet tartottak október 13-án Vágfarkasdon a község legrégibb épületéért, a 230 éves református templomért és annak felújításáért.
-
Évről évre többen és többen vesznek részt a Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából meghirdetett máriavölgyi zarándoklaton. A Pozsony melletti Lourdes-i barlangnál bemutatott szabadtéri szentmisén több mint 2500-an áldoztak.
-
A Pátria rádióban október 13-án a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsorban szó lesz arról, hogyan csendesítette le Jézus a tengert a tanítványok kérésére.
-
A pálosok egykori – 17-18. századi – központjának Mária kegyhelyén, a Pozsony melletti Máriavölgyben a Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából október 12-én tartják meg a hagyományos máriavölgyi zarándoklatot. Az ünnepi …
-
A Simonyi Református Egyházközség szervezésében a „A félelem ellenszere” címmel evangelizációs estékre kerül sor október 10. és 12. között a református templomban. A 18.00 órakor kezdődő alkalmakon igét hirdet …
-
Október 6-án adtak hálát ünnepi istentiszteleten Nagyidán azért a négy évig tartó munkáért, melynek során megújulhatott az imaház.
-
A Szent Mihály imakilenced ötödik állomásaként Ipolykesziben tartottak ünnepélyes misét vasárnap, október 6-án, tizenkét katolikus lelkész és közel kétszáz hívő részvételével.
-
Egy évvel ezelőtt szentelték fel a mintegy 350 főt számláló csereháti település, Reste új római katolikus templomát, amivel a restiek 100 éves álma vált valóra. Most a restiek …
-
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának plenáris ülése október 3-6-a között, vasárnapig tanácskozik Pozsonyban. A rendezvényen több neves egyházi személyiség is előadást tartott. A Bezák-hívek transzparensekkel tüntettek.