Tegnap, azaz 2008. február 7-én, a Vámbéry Polgári Társulás és a Lilium Aurum Könyvkiadó szervezésében Dunaszerhahelyen, a Vámbéry Irodalmi Kávéházban mutatták be annak a komáromi fiatalembernek, Bujna Zoltánnak …
Archívum – kultúra
-
-
2008. június 27-29-én rendezik meg Gödöllőn „Fa ága rügyével címmel a IV. Kárpát-medencei magyar mesemondók, népzenészek és népi mesterségek őrzőinek találkozóját. 2008. március 31-ig várjuk a határon túli …
-
A 39. Magyar Filmszemle legjobb női alakításának díját Gubik Ágnes kapta Till Attila: Pánik című filmjében játszott szerepéért. A színésznő, aki Szlovákiában már több filmet forgatott, Magyarországon most …
-
A budapesti Uránia Filmszínházban látható egy új színes magyar dokumentumfilm, amely a pozsonyi születésű Ocskay László százados helytállását mutatja be, akit úgy tarthat számon az utókor, hogy ő …
-
Archívum - kultúra
Szlovákiai kitüntetettek és Zoboralja bemutatkozása a XII. Magyar Kultúra Napja Gáláján
Az egyetemes és a magyar kultúra ápolása érdekében együttműködő társadalmi szervezetek 2008. január 22-én Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban megszervezték a XII. Magyar Kultúra Napja Gáláját.
-
Emőd Tamás és Török Rezső vígjátékát, a Harapós férjet mutatta be az ipolynyéki Csemadok Mics Károly Színjátszó Csoportja. A csoport évtizedek óta töretlenül működik. Mics Károly rendező váratlan …
-
A Párkány és Vidéke Kulturális Társulás szervezésében kerül sor Tiziana Bertoncini (I) párkányi hídőr kortárs zenei estjére, 2008. február 6-án (szerda) 18.00-tól, a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola …
-
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete és a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya társrendezőivel, Dunaszerdahely Önkormányzatával és a Városi Művelődési Központtal közösen meghirdeti a XXXIII. Duna …
-
Így lehetne jellemezni azt a kozmetika értékű parlamenti döntést a könyvkiadással kapcsolatban, melynek alapján 2008.január 1-jétől a 19 százalékos áfakulcsot 10 százalékra csökkentették a könyvkereskedelemben.
-
A koalíció titkos szavazással beültette a tévé-és rádiótanácsba saját embereit, megerősítvén ezzel domináns fölényét a közszolgálati médiákban.