Száznyolcvanöt éve, 1823. január 21-én Alsósztregován született Madách Imre, Az ember tragédiájának megalkotója. Kisnemesi családból származott, nagyapja a Martinovics-per vádlottjainak védője, apja vezető közéleti személyiség volt Nógrád megyében.
Archívum – kultúra
-
-
Idén már öt európai fővárosban: Párizsban, Brüsszelben, Londonban, Berlinben és Pozsonyban léphetnek föl magyar zenekarok a Zene Ünnepén, június 21-én a magyar intézetek segítségével.
-
Peťovský Pál és Peťovská Flóra fotókiállítása nyílt meg Két generáció – apa és lánya címmel tegnap a Pozsonyi Magyar Galériában.
-
Bartók Béla művei mellett szláv zeneszerzők alkotásai hallhatók az idén a 8. „Bartók+…” Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, amelynek műsorát csütörtökön Budapesten ismertették, a Magyar Állami Operaházban. Schneider Márta, az …
-
Václav Havel, a világszerte ismert drámaíró és volt cseh államfő kapta az idén a Nemzetközi PEN Klub cseh tagozatának legfőbb elismerését, a Karel Čapek-díjat.
-
Január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. A jeles napon a 185 évvel ezelőtti kultúrtörténeti eseményre emlékezünk, ekkor fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Magyar Televízió archívuma az …
-
Az Érsekújvári Csemadok Alapszervezete a VI. verszuhatag költészetnapi versmondó maraton keretén belül irodalmi alkotópályázatot hirdet az alap- és középiskolák diákjai számára. Az alkotóversenyt harmadik alkalommal hirdetik meg, szabadon …
-
Január 22-én Budapesten Magyar Kultúra Lovagja címet adományoznak Szíjjártó Jenő szlovákiai magyar zeneszerzőnek, karnagynak postumus, és Zdenko Mikula szlovák zeneszerzőnek:
-
A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában a Válogatás a szlovákiai magyar képzőművészek alkotásaiból című gyűjteményes kiállításra kerül sor 2008. január 25-én (pénteken) 17:00 órakor. Közel 80 alkotást láthatnak majd …
-
Festmények címmel nyílik kiállítása Almási Róbert festőművésznek január 17-én, csütörtökön 17.00 órai kezdéssel a Csallóközi Múzeum kiállítótermében. A kiállítás február 25-ig tekinthető meg.