Ma a Szabad Újságban és az Új Szóban is megjelenik az MKP közlönye, a Hírvivő. A címlapon Berényi Józseffel, az MKP elnökhelyettesével olvashatunk interjút.
Archívum – publicisztika
-
-
A Hospodárske noviny hétfői száma három cikkben is foglalkozik a Magyar Koalíció Pártján belül kialakult helyzettel. Rövid beszélgetést közöl Duray Miklóssal, továbbá Bugár Bélával és egy rövid jegyzet …
-
Az alábbiakban olvasható Csóti György tollából „A magyar nemzet és a magyar állam a 21. században – Egy új nemzetpolitika alapgondolatai” című írás rövidített változata, amely a Harmadik …
-
Egyre rosszabbul érzi magát Szlovákiában a mintegy háromnegyedmillió magyar és roma, mert az ország politikai elitjének egy része képtelen megérteni, hogy az emberi jogoknak természetes erkölcsi alapjuk van, …
-
Bajnainak kétségtelenül van egy előnye: fütyülhet arra, hogy pártjának az előre hozott választás vagy a ciklus végét követő választás-e a megfelelőbb, s már egyáltalán nem kell törődnie azzal, …
-
Egy évvel a választás előtt Magyarország olyan kormányfőt kapott, aki senkinek semmit nem ad ingyen – írja szerdán a Pravda című független szlovák napilap a Gyurcsányt egy kamikaze …
-
Ivan Gašparovič győzelmét a szlovákiai elnökválasztáson Robert Fico kormányfő intézte el, hasonlóan ahhoz, ahogy Csehországban Mirek Topolánek kormányfő is bebiztosította Václav Klaus elnökké választását.
-
Tóth Sándor, a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának igazgatója az idei Magyar Pedagógusok Országos Találkozójának kitüntetettje, a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat vehette át. Szerkesztőségünk ezzel kapcsolatban készített interjút vele.
-
Szántó Gábor villamosmérnök, telekommunikációs szakember szerint egy éjszaka alatt megoldható lenne, hogy a szlovákiai magyarság mindenütt tudja hallgatni a Pátria Rádiót. És semmi más nem kell ehhez, csak …
-
Szlovákiai viszonyok között rendkívül durvának mondható az április 4-én esedékes második elnökválasztási forduló előtti kampány, állapítja meg a Magyar Hírlap. Ján Slota pártja élesen támadta az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjét, …