Emléktáblát avattak Nánán, a Szent István-napi ünnepségen
Szép létszámú közönséggel zajlott vasárnap Nánán, e kis lélekszámú faluban a Szent István-napi ünnepség , melyet a Csemadok Nánai Alapszervezete és a SZÜLŐFÖLDÉRT Polgári...
A Szent István-szobor felavatása
(Fényképgalériával) Augusztus 21-én került sor Szent István szobrának felavatására, amelyet a külpolitikai konfliktus és több szélsőséges szlovák csoport rendzavarása kísért. A több ezer ember...
Pozsony a szlovákok többsége szerint drága, nagy és koszos
A TNS SK ügynökség által készített júliusi felmérésből, melybe 1032 ember kapcsolódott be, kiderült, hogy a megkérdezettek 67,3 százaléka Pozsonyt drága városnak tartja....
A Csemadok emléktáblát avatott Dunaszerdahelyen
Dunaszerdehelyen a Bacsák utcai Csemadok-ház külső falán a szervezet 60. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között emléktáblát avattak fel. A kerek évforduló...
Kisebbségi sorsokat kutatnak Közép-Kelet-Európában
Mikor és milyen körülmények között érzi magát egy ember osztráknak, németnek vagy magyarnak? A nyelv, a kultúra, a történelem vagy pusztán az illető állampolgársága...
Sólyom László szónoklatával leplezik le a komáromi Szent István-szobrot
Augusztus 21-én kerül sor Szent István lovasszobrának leleplezésére Komáromban. A szoboravatáson Sólyom László magyar köztársasági elnök is beszédet mond, majd a Ghymes együttes ad...
Szent István-napi ünnepség Ipolyságon
„Egy haza van, nem kettő…” Így énekel Áron Koltay Gergely nagy hatású művében, A Napba öltözött leány c. rockoperában. Elgondolkodtató, sőt mi több,...
VII. Ipoly-nap Ipolyságon
Immár hetedszer rendezte meg a Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre valamint Ipolyság Városa az Ipoly-napot Ipolyságon, melyre az idén augusztus 15-én, szombaton került...
Emlékkőavatás Felsőszeliben
Szombaton, augusztus 15-én emlékjelhagyásra gyülekezett a Csemadok vezetősége és tagsága Felsőszeliben a helyi könyvtár melletti parkban. A kultúrszervezet megalakulásának 60. évfordulója alkalmából felállított kőlapra...
Pártok közti együttműködés és annak kizárása Nyitra megyében
Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke, egyben Nyitra megyei képviselő, kizárja a Most-Híd párttal való együttműködést. Peter Horváth politológus szerint a...
“Dicső István, nagy királyunk” – ünnepi műsor Érsekújváron
"Dicső István, nagy királyunk" címmel ünnepi műsort szervez az érsekújvári Csemadok ASz és a Kistérség – Színtársulat 2009. augusztus 23-án, vasárnap, 18 órai kezdettel...
Szent István-napi ünnepség Nánán
A Csemadok Nánai Alapszervezete és a SZÜLŐFÖLDÉRT Polgári Társulás közös szervezésében kerül sor Nánán az idei Szent István-napi ünnepségre, augusztus 23-án, vasárnap, 15 órai...