Szerdán, március 5-én ismét kihelyezett ülést tart a kormány, ezúttal a fejlettebbek közé tartozó Nagyszombat megyében, annak is a Nagyszombati járásában, Felsődiós (Horné Orešany) községben. Merthogy gondok errefelé …
Archívum – régió
-
-
Archívum - régió
Tízezren írták alá a megyerendszer megváltoztatásáért indított népszavazási petíciót
A Most-Híd alelnöke, Simon Zsolt által kezdeményezett petíciót, amellyel népszavazást indítanának a megyerendszer megváltoztatására Szlovákiában, a politikus tájékoztatása alapján 10 ezer ember írta alá.
-
Elhagyta korábbi „szálláshelyét” és a Tiszti pavilon épületében nyitott új irodába költözött az MKP komáromi járási szervezete. Az irodát Elek László katolikus esperes szentelte fel és Molnár János …
-
(+ Képgaléria) Az idei év egyik díjazottja a borsi származású Szegedy Mária. A másik kitüntetett a királyhelmeci Színjátszócsoport, a díjat vezetője Illésné Popália Irén vette át. A díjakat a …
-
Két helyszínen is megjelent Bárdos Gyula az MKP köztársaságielnök-jelöltje Párkányban.
-
A disznóvágás régen nem csak egy egyszerű esemény volt, mely abban merül ki, hogy megölnek egy állatot, azt feldarabolják, és elteszik a kamrába, padlásra, s azzal alászolgája.
-
A Fecske Nagycsaládos Egyesület és a helyi egyházközösség „Házasság, család, jövő” címmel kis és nagycsaládok részére találkozót szervezett szombaton, február 22-én a csitári kultúrházban. A rendezvény főszervezője Tóth …
-
A kulturális minisztérium pályázatot hirdetett a Krasznahorka vár tetőszerkezetének felújítására. Két évvel a tűzeset után a teljes felújítás a második fázisba lép. A pályázatokat március 18-ig várják.
-
Dunaszerdahelyen február 25-én Balczó Zoltán, Szávay István és Pallér Péter, a Jobbik felvidéki jelöltje tartott lakossági fórumot. A magyarországi párt felvidéki körútja pénteken, február 28-án Királyhelmecen folytatódik.
-
Nagytárkányban az egykori katolikus iskola épületétben működik a Nagycsaládosok Egyesülete, amely most családtalálkozónak adott otthont, Buzogány Katalin szervezésében.