A pontokra jobban a nagymihályi csapatnak volt szüksége, hogy menekülhessen a kiesőzónából, s ez a játék képén is megmutatkozott. Míg az első félidőben egyértelműen ők uralták a pályát, …
Archívum – sport
-
-
A somorjai kék-fehérek folytatják menetelésüket, ellenfelük, vagy ezúttal inkább áldozatuk Galánta csapata volt.
-
Archívum - sport
Lángoló autó, izgalmas futamok – Michelisznek nem sikerült dobogóra állnia a Slovakia Ringen
Michelisznek nem sikerült dobogóra állnia a Slovakia Ringen, a pilóták pontversenyében azonban így is 50 ponttal lett gazdagabb, ami azt jelenti, hogy a harmadik helyen zárta a versenyhétvégét.
-
Megtörte három mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát a DAC, amely Erik Pačinda góljával diadalmaskodott a bajnoki címvédő Trencsén felett.
-
Michelisz Norbert a negyedik helyen zárta a három futamból álló időmérőt.
-
Archívum - sport
„Eb-keretet” hirdetett az M4: A csatorna minden eddiginél komolyabb stábbal készül a tornára
Valódi „M4 Sport válogatott” tudósít majd az EB eseményeiről: helyszíni kommentátorok csapatát Hajdú B. István, Gundel Takács Gábor, Knézy Jenő és Székely Dávid alkotja.
-
Archívum - sport
Michelisz Norbert felvidéki szurkolóinak: „Nagyon örülnék, ha az idén is sokan jönnétek”
Michelisz a Felvidék.Mának: „Nagyon örülnék, ha az idén is sokan jönnétek. Azt tudom ígérni, hogy én mindent beleadok, azért, hogy ez egy jó hétvége legyen.”
-
Archívum - sport
„Ez az egyik kedvenc pályám” – Michelisz Norbert a hétvégén a Slovakia Ringen áll rajthoz
Michelisz a a diósförgepatonyi futamról: „Számomra ez a hétvége olyan lesz, mintha egy második hazai versenyen lennék.”
-
Ólublón zajlott az idősebb diákok szabadfogású birkózó bajnoksága, melyen a dunaszerdahelyi, a madari és a marcelházi birkózók is rajthoz álltak. Összességben 22 klub 94 versenyzője küzdött a bajnoki …
-
A transfermarkt.de adatai alapján a sárga-kékek legértékesebb játékosa Marin Ljubicsics, akinek az „ára” 400 ezer euró.