A füleki nyugdíjasok aktívan bekapcsolódnak az egész év folyamán a különböző programok szervezésébe. A klub vezetője – 2006 májusától – Farkas Klára, valamint a 7 tagú vezetőség színes programot …
Archívum
-
-
A V4-ek külügyminiszterei varsói találkozójukon számos uniós témával kapcsolatban egyeztettek. Az országok támogatásukról biztosították a visegrádiak közül januárban debütáló cseh elnökséget, valamint az unió klímavédelmi csomagjával kapcsolatban is …
-
Miután Ivan Gašparovič szlovák államfő nem fogadta el Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnökének meghívását a hét végére, új időpontot kellett egyeztetni az államfői találkozóra, melyre az egyeztetések …
-
A szociális törvénycsomag, a közúti közlekedésről szóló jogszabály, az autópálya program okán a kisajátítást lehetővé tevő törvény, az egészsgbiztosítók gazdálkodását szabályozó norma, a frekvenciatanács és a földalap hiányzó …
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Lassul a szlovák gazdaság növekedési tempója – módosul a tervezett hiány mértéke
Eredetileg a kormánykoalíció hat és fél százalékos gazdasági növekedéssel számolt a jövő évi költségvetés tervezetében. A gazdasági válságra való tekintettel azonban ez a szám módosításra szorul.
-
Amikor az 1997/98 -as tanévben Sill Zsuzsa, magyar szakos pedagógus előállt az anyanyelvi hónap ötletével a Csallóközcsütörtöki Magyar Tannyelvű Alapiskolában, még senki nem gondolta, hogy a versenysorozat ennyire …
-
A szlovák központi bank változatlanul a 3,25 százalékos szinten hagyta az irányadó kamatot. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
-
2005-ben indult a roma felzárkóztatás évtizede 9 közép- és dél-európai/balkáni országban. Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Macedónia, Románia, Szerbia, Montenegró és Szlovákia közül 2007-ben éppen a legutóbbi, tehát Szlovákia …
-
Az Európai Bizottság szorosabbra fűzné kapcsolatait az unió keleti szomszédságában lévő hat poszt-szovjet országgal egy új „Európai Gazdasági Térség” keretében. Az EU-orosz kapcsolatok ugyanakkor továbbra is prioritást élveznének.
-
A SZK Kulturális Minisztériuma meghozta döntését a korábban felfüggesztett, 2009-es kisebbségi kultúra támogatásáról szóló pályázati kiírásával kapcsolatban. Módosították a 2009-es évi módszertani utasításokat is.