A Magyar Koalíció Pártja sajtóközleményben reagált Ján Slotának, a közszolgálati TV mai vitaműsorában elhangzott kijelentésére, miszerint az 1. világháború után Magyarország területén ugyanannyi szlovák nemzetiségű maradt, mint amennyi …
Archívum
-
-
Az MKP Országos Elnöksége 2008. november 21-én Ipolynyéken tartott kihelyezett ülésén határozatot fogadott el Pázmány Péter Dunaszerdahely polgármesterének politikai támogatásáról.
-
November 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén a szent tiszteletére épített ún. Kék templomban – immár hagyományosan – magyar szentmisére gyűltek össze a pozsonyi magyar katolikusok.
-
Reformálni és átalakítani főleg az első nyugdíjpillért kellene, legalábbis így vélekedik a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt alelnöke, Milan Urbáni. A második tőkepilléres rendszerben nem lát semmi lényeges kivetnivalót.
-
A független jelöltek és a kormányzó Smer sikerét hozták a hétvégi időközi polgármester-választások Szlovákiában. Néhány településen helyi önkormányzati képviselőket is választottak.
-
Ján Kubiš szlovák külügyminiszter szerint minden szlovákiai lakosnak, így a nemzeti kisebbséghez tartozóknak is biztosítják mindazokat a jogokat, amelyek az európai szabványok szerint megilletik őket.
-
Időközi önkormányzati választásokat tartottak Rimaszécsen, miután ez év májusában az Alkotmánybíróság érvénytelenítette a 2006-os választások eredményét. Rimaszécs polgári azonban visszaállították a „status quo”-t, az MKP színeiben induló Stubendek …
-
Az időközi polgármester-választásokat többnyire az eddigi tisztviselők elhunyta vagy lemondása miatt írták ki. Három településen azért volt választás, mert a 2006-os voksolás eredményét az alkotmánybíróság megsemmisítette.
-
2025-re az Európai Unió egy „béna óriáshoz” fog hasonlítani, köszönhetően a belső vitáknak és polgárai euroszkeptikus hozzáállásának – áll az Egyesült Államok Nemzeti Hírszerzési Tanácsának (NIC) jelentésében.
-
A sűrű havazás komoly gondokat okozott a közúti közlekedésben Szlovákiában, a Magas-Tátrában viszont örülnek az égi áldásnak, hiszen elkezdődhetett az új síszezon.