Mielőtt külföldre indulnánk, ellenőrizni kell, mi a helyzet a másik országban
Azoknak a szlovák állampolgároknak, akik azt tervezik, hogy kihasználva az enyhítést, külföldre utaznak és 24 órán belül visszatérnek Szlovákiába, ellenőrizniük kell a külügyminisztérium (MZVaEZ)...
Fico: a nézetkülönbségek dacára baráti megbeszélés zajlott Smihallal
Robert Fico kormányfő elmondása szerint szerdai ungvári találkozóján megismételte Denisz Smihal ukrán kormányfőnek, hogy az ukrajnai konfliktusnak nézete szerint nem létezik katonai megoldása, és...
Egy volt titkosszolgálati tiszt szerint Lexa rendelte el ifjabb Kováč elrablását
A Szlovák Titkosszolgálat volt tisztje, Ľuboš Kosík közleményt juttatott el a SME napilap szerkesztőségébe, amelyben kijelenti, hogy Michal Kováč volt köztársasági elnök fiának elrablását...
A kormányfő reméli, hogy a költségvetés összeállítása az igények figyelembevételéről fog szólni
Eduard Heger kormányfő nem tart attól, hogy szétesik a kormánykoalíció. Szavai szerint a jövő évi költségvetés összeállítása csak az egyik kihívás, ami a koalícióra...
Pár hónapon belül meghaladja a 20 százalékot az élelmiszerárak növekedése
Az élelmiszerárak inflációja őszre a 20%-ot fogja ostromolni – jelentette ki Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke.
„Az emberek már...
Elfogadta a parlament az időseknek járó oltási hozzájárulást
Jogosultak lesznek a védőoltás beadatása után járó anyagi hozzájárulásra a 60 év felettiek. A juttatást készpénzben kapják meg, és szabadon felhasználhatják.
A parlament csütörtökön jóváhagyta...
A svédek 1,6 milliárd euróért szállítanak gyalogsági harcjárműveket Szlovákiába
Svédországtól vásárol Szlovákia lánctalpas harcjárműveket. Az összesen 152 gyalogsági páncélozott járműért és CV9035 páncélozott harcjárműért 1,6 milliárd eurót fizet az ország, a vásárlást kedden...
Kollár egyetért a 60 évnél idősebbek számára elrendelhető lockdown-nal
Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke egyetért azzal, hogy a 60 év felettiek számára lockdownt rendeljenek el, ha újabb hullámot indítana el az...
Fico Bugárral együtt módosít alkotmányt
Az eddigi 48 óra a helyett a jövőben a terrorizmussal gyanúsított személyeket 96 órán át lehet őrizetben tartani. A parlament 95 szavazattal módosította...
Ismét elfogadták az egészségügyi dolgozók fizetéséről szóló törvénymódosítást
A parlament december 15-én újra megszavazta az egészségügyi dolgozók fizetéséről szóló törvénymódosítást, amelyet korábban az államfő visszautalt újratárgyalásra. Andrej Kiska hétfőn, december 14-én...
Bevásárlóturizmus: kedvezőbb árak, jobb minőség
A szlovákiai lakosság szomszédos országokba irányuló bevásárlóturizmusának oka főleg az ittenieknél kedvezőbb árakban és az árfolyamkurzusban rejlik. Mint ahogy arra a Wood & Company elemzője, Eva Sadovská felhívta a figyelmet, ez azonban nem jó hír a szlovák gazdaság számára.
Könnyítik a KKV-k részvételét a közbeszerzéseken
Az Európai Bizottság kedden, január 5-én elfogadta az új egységes európai közbeszerzési iratot, ami a közbeszerzéseken induló kis- és középvállalkozások (KKV) adminisztratív terheit hivatott...