A szlovák mellett egy kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon – mindez a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény módosításából következik, amelyet szerdán hagyott …
Itt és Most
-
-
Holokauszttúlélőkkel találkozott szerdán Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Megköszönte nekik, hogy őrzik a kollektív emlékezetet. Az államfő a közösségi hálón tájékoztatott a találkozóról. „Ők, a családjuk és a barátaik …
-
A munkanélküliségi ráta szeptemberben 7,09 százalékra csökkent, ami 2020 májusa óta a legalacsonyabb érték (akkor 7,2 százalékon állt). Ezt Milan Krajniak munkaügyi miniszter jelentette be a szerdai kormányülés …
-
Itt és Most
Milanová szerint nem probléma, hogy a magyar kormány támogatja a dél-szlovákiai szakrális emlékek felújítását
Natália Milanová kulturális miniszter nem lát problémát abban, hogy a magyarországi Orbán-kormány hozzájárul a dél-szlovákiai szakrális épületek felújításához, de célszerűnek tartaná, ha az ilyen határon átnyúló támogatásokról előzetesen …
-
A Vlk (Farkas) elnevezésű erdővédelmi társulás csütörtökön benyújtja a parlamentnek Szlovákia történelmének eddigi legnagyobb mértékű természetvédelmi törvénymódosító javaslatát szorgalmazó petícióját. A kezdeményezésről a társulás elnöke, Juraj Lukáč tájékoztatott.
-
A nemzeti kisebbségek számára sugárzott közszolgálati televíziós műsorszolgáltatás kapacitásának fokozatosan el kell érnie legalább a napi négy órát. Erre figyelmeztet a médiaszolgáltatásokról szóló törvényjavaslathoz csatolt kollektív észrevétel, melyet …
-
Robert Fico volt kormányfő, a Smer-SD párt elnöke keddi sajtótájékoztatóján adathamisítással vádolta a kormányt a koronavírus elleni oltással kapcsolatban. Az adathamisítás közvetlenül Fico személyét érinti, s állítása szerint …
-
A parlament oktatási, ifjúsági és sportbizottsága is vizsgálja a futballhuligánok által az október 17-ei nagyszombati mérkőzésen elkövetett rendbontást. Igor Kašper képviselő (Sme rodina) rendkívüli bizottsági ülést hívott össze …
-
Robert Fico, a Smer-SD elnöke szeretné, ha más ellenzéki pártokkal közösen adnák át az államfőnek a népszavazásra bocsátandó kérdéseket. Fico keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, folytatják a kormány elleni tüntetéseket …
-
A politika mélypontja, ha a gyermekeit felhasználva támadnak egy politikust. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki, miután Tomáš Taraba független parlamenti képviselő megosztott a közösségi hálón egy fotót …

