DAC – Nagyszombat 1:0
A sárga-kékek a szeles, hideg időben hazai pályán 1:0 arányban győzelmet arattak a nagyszombatiak felett. A parázs hangulatú mérkőzés pár pillanatát mutatjuk képekben.
Az új Ipoly-híd építésének bejelentése – képekben
Szerda délután hivatalosan bejelentették az Ipolydamásd és Helemba közti Ipoly-híd megépítését. A március 28-ai ipolydamásdi eseményen Szíjártó Péter, Rétvári Bence, valamint Érsek Árpád és...
Disznótor a MOL Aréna mellett
Dunaszerdahelyen a MOL Arénánál nem a hétvégi futballmérkőzés beléptetésére sorakozott a közönség március 24-én, ugyanis ezen a napon a szervezők a Csallóközben is nagy hagyományokkal rendelkező disznótorra várták az érdeklődőket.
Marek Jedraszewski és Paulisz Boldizsár kapta az Esterházy-emlékérmet
Két jeles személyiség kapta meg idén a Rákóczi Szövetség által alapított Esterházy János-emlékérmet.
Ormai Norbert emléktáblájának leleplezése
A bronz emléktáblát Balogh Csaba, a magyar külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára és Martin Sobotka Dobřany polgármestere közösen leplezte le.
A DAC kedvező szériát tudhat maga mögött
A Fortuna Liga rájátszásának első fordulójában a DAC hazai pályán három nulla arányban legyőzte a Rózsahegy csapatát.
Képriport: Áder János szerint Esterházy János példát mutat
Alsóbodokon, az Esterházy János Zarándokközpontban emlékeztek meg mártírpolitikusunkról, Esterházy Jánosról, aki népéért, a zoboralji magyarságért dolgozott, akkor, amikor azok a legelesettebbekké váltak.
Pozsonyban is megnyílt A magyar reformáció öt évszázada című kiállítás
Február 27-én nyílt meg a Pozsonyi Magyar Intézetben a Soli Deo Glória, A magyar reformáció öt évszázada című kiállítás, melyen tablók segítségével mutatják be a reformáció ötszáz évét.
A Haza Embere kitüntetések átadása a Százak Tanácsa ülésén
A Százak Tanácsának ülésén 2018. február 1-jén a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vörös szalonjában került sor A Haza Embere kitüntetések átadására, amelyet ebben az évben Bíró Zoltánnak és Duray Miklósnak ítéltek oda a Százak Tanácsa tagjai.
Hatodik alkalommal rendezték meg a Lehár-bált Komáromban
Az est háziasszonya, főszervezője Klemen Terézia, a Lehár F.Polgári Társulás elnöke portálunknak elmondta, 2018-at Lehár évvé nyilvánították, Lehár Ferenc halálának 70. évfordulójára emlékezve. Klemen Terézia által küldött képekből egy kis ízelítőt kaphatnak olvasóink az idei Lehár-bálról.
Szútorban utolsót kondult a harang
Az utolsó református istentiszteletet január 21-én tartották meg a szútori templom mellett. A két harang az istentisztelet előtt háromszor szólalt meg, de a hívó...
A Föld vonzásában – csodás kerámiaalkotások a Reviczky Házban
A fenti címmel nyílt meg a Léván született, Ipolyságon alkotó Kutak Adrienn keramikusművész tárlata a lévai Reviczky Házban.