Fontos pozíciókat szerzett az MKP frakciója Besztercebánya megyében
„Olyan helyzet alakult ki a megyei önkormányzatban, hogy a mi frakciónk lett a mérleg nyelve. Kis csapatunkkal olyan eredményt értünk el, ami kedvez a megye déli járásainak” – összegezte Jámbor László.
A munkavállalók körülbelül fele kap idén év évi jutalmat
A munkavállalók körülbelül fele kap idén év évi jutalmat. A dolgozók 34%-a rendszeresen részesül ilyen jutalmazásban, további 16%-ukkal pedig már közölte a cégük, hogy...
Franciaországban ismét tízezrek tiltakoztak a védettségi igazolás használata ellen
Ismét tízezrek tiltakoztak szombaton Franciaország-szerte a koronavírus-járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen.
Ez volt az egymást követő hetedik hétvége, amikor a védettségi igazolás használatát...
Egymás jobb megismerése jegyében
Az elfogadáshoz feltétlenül szükséges a megismerés. Ez érvényes a személyek, a népek, a nemzetek esetében is, hiszen nem várható el senkitől, hogy ismeretlenül bizalmat, elismerést tanúsítson. A Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet szervezésében immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Több, mint szomszéd programsorozat Magyarország sokszínű bemutatásával éppen a megismerést és az elfogadást kívánja segíteni és erősíteni.
Imádság a nagyszülők és idősek világnapjára
Ferenc pápa rendelkezése szerint Szent Anna és Szent Joachim, Jézus nagyszülei emléknapjához kapcsolódva július negyedik vasárnapján – idén július 23-án – tartja Egyházunk a...
Zselízen kezdetét vette az Országos Népművészeti Fesztivál
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is Zselízen, a rendezvény bölcsőjében kerül megrendezésre az Országos Népművészeti Fesztivál, immáron 51. alkalommal. Helyszínéül ismét a...
A mezőgazdaság minden „fronton” támogatásra szorul
A Szlovákiai Agrárkamara a mezőgazdasággal foglalkozókat segítő szervezet. Amikor a minap dunaszerdahelyi irodájukban jártunk, Patasi Ilona épp arról számolt be nekünk, hogy azok a...
A sehová sem tartozás érzéséről is szól Bacsó Mátyás dala
A szomorú emlékű 2004. december 5-i magyarországi népszavazásra reagálva íródott szerzemény azt fejezte ki, amit az egész határon túl élő magyar közösség akkor érzett:...
Futballtábor kürti és gyermelyi fiatalok részére
A négynapos találkozót a sportolás mellett kiegészítő programok tették színessé a két országot képviselő diákok részére. Az ismerkedést és csapatépítést követőn felidézték a kürti és gyermelyi diákok online kapcsolatát, melyet a vírus ideje alatt építettek ki. Az edzések és a focizás után sor került a taktikai megbeszélésekre és helyzetelemzésekre. A hőség enyhítésére kihasználták a faluház auláját, ahol kvízjátékokkal, versenyekkel szórakoztak.
Erős intézményszövetség épül a Felvidéken
A Szövetség a Közös Célokért társulás élén, a Léván megrendezett közgyűlésen június 27-én tisztújításra került sor. Duray Miklós Gubík Lászlót, a Via Nova elnökét...
Életkapuk a Vámbéry Ármin Gimnáziumban
A Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Vámbéry Ármin Gimnázium szervezésében került sor az Életkapuk – interaktív kiállítás fiataloknak c. tárlat megnyitójára február 9-én a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium épületében.
Van esélyünk a daganatos betegségekkel szemben?
A 36 éves nyitrai születésű rákkutató, Bödör Csaba volt tegnap délután a Nec Arte Nec Marte Polgári Társulás soron következő előadásának meghívott vendége. A beszélgetés témája a rák...