Fegyvernekis diákként oly színesek a napjaink
A fenti refrénrészlet több ízben köszön vissza az ipolysági Fegverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola iskoladalában. Hosszas előkészítést követően pár nappal ezelőtt jelentették meg...
A protestáns hit és a francia-német vegyes kultúra termékeny
Sokan úgy gondolják, ha Franciaország vagy Párizs – akkor katolicizmus. Ritkábban gondolnak az emberek a hugenottákra, a sajátos protestáns világkultúrát alkotó népességre, akiknek java...
A járvány térdre kényszerítette a borászokat is
A szlovákiai borászok a csőd szélén állnak, a koronavírus-járvány térdre kényszerítette őket, a beígért kártalanítás pedig a mai napig nem érkezett meg hozzájuk. Nem kaptak kártérítést az eladatlan termékeikért, hiszen nincsenek nyitva a vendéglátóhelyek, szállodák, éttermek, elmaradtak a rendezvények, fesztiválok, ami hatalmas anyagi kiesést jelentett számukra. Bevételeik mintegy 40 százaléka így elmaradt, és úgy érzik a pandémia leginkább őket sújtja.
Szijjártó Péter komáromi látogatása során tárgyalt a Magyar Közösség Pártjával
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Komáromba látogatott. A városházán tett látogatása során többek között találkozott a Magyar Közösség Pártja tagjaival. Forró Krisztiánt, az MKP elnökét kérdeztük a találkozóról.
Fogytán a türelmünk…
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy fogytán a türelmünk, hiszen idestova egy éve élünk korlátozások és állandó veszélyeztetettség közepette. A kormány úgy tekint ránk, mint engedetlen gyerekekre, akik nem hajlandóak hallgatni a jó szóra, nem tartják be a rendelkezéseket, ezért újabb és újabb szigorításokkal kell fegyelmezni őket.
Potápi: a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak
fordulója, amelyben több mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt. A program eredményei jelzik, hogy a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Küszöbön a kormányátalakítás?
A koalíciós partnerek számára a Szputnyik V a legjobb fegyver a saját kormányuk szétverésére – állapította meg Igor Matovič kormányfő szerdán délután a közösségi oldalán. Ezt azt követően közölte, hogy koalíciós partnereinek egy része bírálta őt az orosz vakcina vásárlásáért, illetve kezdeményezte a kormány átalakítását.
A BGA Felvidék profilbővítéssel aktívabbá és láthatóbbá vált
2017 márciusában Czibula Ádám lett a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. felvidéki leányvállalatának igazgatója. Akkor látványosabb és hatékonyabb működést ígért az ügyvezető igazgató, akit négy év elteltével arról kérdeztünk, megvalósultak-e a kitűzött célok, milyen változásokon esett át az iroda és hogyan befolyásolja a járvány a támogatások elosztását.
Sulík szerint eljött a kormányátalakítás ideje
Itt az ideje, hogy szóba hozzuk a kormányátalakítás kérdését, jelentette ki Richard Sulík miniszterelnök-helyettes, az SaS vezetője a tegnapi kormányülést követően. Mint mondta, koalíciós partnereikkel is tárgyalni fognak a kérdésről. Az előrehozott választásokat viszont elutasítja. Tárgyalni szeretne Zuzana Čaputová államfővel és a Za ľudí párt elnökével, Veronika Remišovával is.
Komáromnál csak az egyik hídon engedik át a személyforgalmat
Minden különösebb fennakadás nélkül halad a forgalom az Észak-és Dél- Komáromot összekötő Erzsébet hídon. A Monostori hidat azonban mától lezárták a személyforgalom elől.
A zselízi Comenius Gimnázium és a Sacher PT modern eszközökkel dolgozik az értékmegőrzés területén
A Sacher Polgári Társulás az ismert tortát és szállodaláncot is létrehozó Sacher család zselízi kultuszának és hagyományának felkarolására jött létre. Az egyesület tagjai, a Sacher-vonatkozás mellett, a régió történelmi és kulturális értékeinek is elkötelezett hívei. Igyekeznek minden ezzel összefüggő tematikát szakmai igényességgel feltárni, feldolgozni és prezentálni.
A Fidesz EP-képviselői kilépnek az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából
A Fidesz 12 európai parlamenti képviselője kilép az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, azt követően, hogy az EPP frakció ma az alapszabály olyan módosítását fogadta el, mely a koronavírus-járvány közepette korlátozná a demokratikusan választott EP-képviselők jogait.