A dunaszerdahelyi MOL Arénában fogadta Liptószetmiklós csapatát a Fortuna Liga nyitófordulójában a DAC, amely vesztes állásból fordította meg a mérkőzést. Az első gólra csaknem egy órát kellett várni, …
Magazin
-
-
E hónap elején egy összevont projektzáró rendezvény keretén belül a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) hivatalosan is átadta a megújult Strázsa-hegyi tanösvényt, mely évtizedek óta a környék népszerű …
-
Jövő hét csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahova a kert kulisszái iránt érdeklődő látogatókat várják előzetes regisztráció után. A kéthetente csütörtök esténként …
-
A dunaszerdahelyi DAC Európa-konferencialiga selejtezőjének visszavágóján simán, három góllal verte az belfasti Cliftonville-t, és miután odahaza is győzött, gond nélkül vette az első akadályt. Az első mérkőzésen odahaza …
-
A nyári szünidő, amikor a fiatalok felszabadulnak az iskolai kötöttségek alól, nemcsak pozitív élmények, hanem számtalan veszély forrása is. Kipróbálásra kerülhet a cigaretta, az alkohol és mindezek mellett …
-
A mozgásszegény életmódnak, a rengeteg ülőmunkának a következménye, hogy egyre növekszik azoknak a száma, akik porckorongsérvvel küzdenek. Sajnos ez egy igen kellemetlen betegség, aminek okai és tünetei eltérhetnek …
-
Először találtak mikroműanyag-szennyezést marha- és sertéshúsban, tejben, valamint tehenek és sertések vérében – írta egy holland kutatás alapján a The Guardian. Az amszterdami Vrije Egyetem (VAU) tudósai próbakutatásukban …
-
2021 őszén hagyományteremtő szándékkal Csíkszentdomonkoson tartották az első Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát, amit akkor Kárpátalja nyert meg. A második alkalomra a 2022. július 8-9-én a nemzet fővárosában, Budapesten …
-
A zárónapon újabb négy érmet, egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot szerzett a magyar csapat a bukaresti junior úszó Európa-bajnokságon, így az éremtáblázat élén zárt.
-
Jelentősen csökkenthetik a hőterhelést és javíthatják az ott élők komfortérzetét a városi zöldfelületek a Szegedi Tudományegyetem városklíma-kutatócsoportjának mérései szerint – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. …