A Kubinyi Ferenc Múzeum új programsorozata a magyar arisztokrácia köreiből ismert személyiségeknek ad lehetőséget arra, hogy bemutassák családjuk történetét és jelenét. Aligha meglepő, hogy a rendezvények nagy látogatottságnak …
Múltidéző
-
-
Igaz, a törökök 1591-től újították fel támadásaikat, de csak két esztendővel később lépett intenzív szakaszába a hosszú vagy más néven tizenötéves háború, amikor az oszmánok a Dunántúlon elfoglalták …
-
Indításként, helyzetrajzként Máté László Sziliceföld, Sziliceföld című könyvéből idézek: „Vasárnap délután a lányok csoportokban, kart karba fonva járták a falut, s közben énekeltek/…/Nagyanyám – Mamácska – Zsebik Julianna
-
A sikertelenül végződött Habsburg-ellenes Wesselényi-összeesküvés leleplezését követően a bécsi udvar a nyílt abszolutizmus bevezetése mellett kíméletlen megtorló hadjáratba fogott Magyarországon, amely elől tömegével menekültek Erdélybe és a Partiumba …
-
Alig két éve került vissza a köztudatba, legalábbis a felvidéki opera- és operettrajongók emlékezetébe az 1929. szeptember 30-án Pozsonyban született Házy Erzsébet. Korai halála is oka lehet ennek, …
-
Ady vezeti át a magyar költészetet a tizenkilencedik századból a huszadikba. A hivatalos irodalomkönyvek a huszadik század legjelentősebb magyar költőjének hazudják, holott se életében, se holtában nem tudtak, …
-
Az Alsó-Garam mente értéktárának feltárása 2016-ban kezdődött a Lakitelek Főiskola kezdeményezésére. Az egyetemisták 33 településen végzett kétheti munkájának összegzése a Garam Mente Kollégium című könyvben jelent meg ez …
-
A husziták zsákmányszerzési kedvét nem vette el csúfos 1431. évi őszi vereségük, ezért 1432 nyarán ismét betörtek a Felvidékre. Bár Nagyszombatot és Szakolcát hatalmukba kerítették, Pozsonyt már nem …
-
A magyar rendek jóváhagyásával négyszázkilenc esztendővel ezelőtt, 1608. november 19-én Pozsonyban koronázták magyar királlyá II. Mátyást (uralkodott: 1608-1619). Nehéz időszakban került trónra, hiszen Rudolf uralkodása alatt Csehországban, Magyarországon …
-
A Felső-Gömörben végzett gyűjtés célja a tájegységre jellemző táncokkal, a táncélettel kapcsolatos szokások, néphagyományok rögzítése volt. Adatközlők: Figur János prímás (1907) Berzéte, Máté Géza (1922), id. Mezei Sándor …