Egykor magyar volt, ma már más ékeskedik vele
Szlovákia bővelkedik a történelmi-kulturális látnivalókban. Az évszázadok alatt meghatározó történelmi események színhelye volt többek között a Felvidék, melynek fontos védelmi szerepet szánt az...
Dobó István Léván
Ezekben a napokban Dobó István nevétől hangos körülöttünk a világ: a sajtó és egyéb tömegtájékoztató eszközök újratemetéséről, életéről és történelmi szerepéről bőségesen informálnak....
Felvidéki magyar holokauszt – 1. rész
Egyetlen bocsánatkérő szót, sem kárpótlást nem kaptak az elmúlt 64 évben azok a magyarok, akiket a csehszlovák kormány rendeletei, illetve a Beneš-dekrétumok alapján 1945...
Elkezdődött a a 20. Duna Karnevál
Néptánc-, népzenei, kortárstánc-, fúvós-, szimfonikus- és világzenei produkciókat kínál a 20. Duna Karnevál, amely idén mintegy kétezer előadóval, több mint ötven programmal és tucatnyi...
A párkányi csata emlékére – szombaton avatják Sobieski lovas szobrát
Ma konferenciával, és holnap Sobieski János lengyel király lovas szobrának felavatásával emlékeznek meg a párkányi csata 325. évfordulójáról. Ennek kapcsán adjuk közre történelmi visszatekintésünket...
Szlovákiai kiállítók is a a debreceni Farmer Expón
A 24. Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és benne a 10. alkalommal megrendezett Hortico zöldség-, gyümölcs-, kertészeti szakkiállítás augusztus 22-ig tart Debrecenben....
Új dokumentum 1956. október 23-áról
Új dokumentum került elő az 1956. október 23-i forradalomról. A Nagy Imre és a tüntetők képviselői közötti tárgyalásokat megörökítő feljegyzést Fenyvesi Mária országgyűlési gyorsíró...