A 2025-ös jubileumi szentévben az eddigieknél is többen gyűltek össze a pozsonyi koronázódómban, hogy augusztus 20-án közösen éljék át Szent István király főünnepét. A helyi lelkipásztor, Molnár Tamás …
Hitélet
-
-
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek arra hívja a főegyházmegye papjait, híveit és minden jó szándékú embert, hogy csatlakozzon a XIV. Leó pápa által a békéért péntekre meghirdetett böjti …
-
A Via Mariae Polgári Társulás zoboralji szervezője, Patay Péter szólította meg a Zobor-vidékről és a tágabb régióiból érkezőket, hogy együtt vegyenek részt a budapesti Szent István-napi ünnepségeken. Nyitraegerszeg, …
-
Negyvenhárom évvel ezelőtt, 1982-ben vettem meg a Gondolkodó Magyarok sorozatban a Magvető Kiadónál megjelent István király Intelmei c. füzetet. Azóta nekem, a református lelkésznek igazi lelki ünneppé vált …
-
Az alábbiakban Zsidó János nyékvárkonyi esperesplébános augusztus 20-i ünneppel kapcsolatos gondolatait adjuk közre, amelyeket a Felvidék.ma olvasói számára fogalmazott meg. Ünnepi elmélkedésében Szent István király örökségére, a magyar …
-
Léván idén sem maradt el az ünnepség Szent István király tiszteletére. Augusztus 17-én, vasárnap reggel került sor az ünnepi szentmisére a Szent Mihály arkangyal plébániatemplomban, melynek celebránsa Péter …
-
A Felvidék déli régiójában jelentős szakrális hely a Garam mentén fekvő Bény község, melynek határában található a Kutacska néven ismert Mária-kegyhely, ahol évente több alkalommal mutatnak be szentmisét. …
-
Lehet-e még tiszta, felszabadító, a látható létlátszatok emberfogyasztó pillanatnyisága fölé emelő, tartós öröme a digitális kor generációinak? Van-e hatékony ellenszere a szinte minden szinten megvalósuló napi, óránkénti létrend-rombolásnak? …
-
Ezen a hétvégén több ezer zarándok gyűlik össze a nyitrai Kálvárián, ahol megkezdődik a hagyományos Mária-zarándoklat a Nagyboldogasszony ünnepére. A nyitrai római katolikus plébánia – Kalvária és a …
-
A Via Mariae Polgári Társulás szervezésében, a szentévben a remény zarándokaiként három időpontban szerveződik az 1Úton nemzetközi zarándoklat, augusztus 16-án, augusztus 30-án és szeptember 6-án. Török Andrást kérdeztük, …