Gyönyörködtető vízfodrok – zeneimák Két dolgot nagyon szeretek a nyárban. A tükörsima, égtükröző, kék-zöld színjátékban természetes nyugtató hatást keltő tófelszíneket. Emlékeim „Isten-tükrei” között éles fényben őrzöm a gyönyörű …
Hitélet
-
-
Június 8-án ünnepelte aranymiséjét, azaz pappá szentelésének 50. évfordulóját mons. Dobos Péter lukanényei esperesplébános, pápai káplán. Az erről készült felvétel szerkesztett rövidített változatát közvetítjük műsorunkban. Prédikál Beer Miklós, …
-
A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) szervezésében 2024. július 28. és augusztus 3. közt kerül megrendezésre a 13. Nemzetközi Ministráns Zarándoklat Rómában. Ennek keretében Keresztény Ifjúsági Zarándoklatot is indítanak …
-
E két szent ünnepét még II. János Pál pápa hirdette ki 1980-ban Egregiae virtutis kezdetű apostoli levelében, amikor a két hittérítőt Európa védőszentjeinek népes csoportjába sorolták. A szlávok …
-
A kápolna megálmodója és adományozója a város szülötte, Durdík Rudolf helyi közjegyző, diplomata, San Marino tiszteletbeli konzulja volt, aki személyesen vitte az egyházfő elé a kápolna fontos darabját, …
-
Ferenc pápa együttérez a hozzátartozókkal és imádkozik az érsekújvári vasúti baleset áldozataiért – tájékoztatott a Nyitrai Püspökség. Viliam Judák nyitrai püspök levelet kapott a Szentszék államtitkárától, Pietro Parolin …
-
„Jöjj hozzánk is Sarlós Boldogasszony, édesanyja a Királynak, hozz isteni áldást, bő aratást s életet a vajúdó világnak.” A régi szép aratóünnep liturgikus neve Szűz Mária látogatása Erzsébetnél, …
-
Igazán csábító kaland lenne, ha Péter-Pál napján tollamat az egyház nagy személyiségei, szentjei felé fordítanám. Inkább az egyház és a haza „szent napszámosai” tűnnek fel lelki szemeim előtt. …
-
A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: ki az, aki bemehet a mennyek országába?, Sedivy László nyitrai lelkész zsidókat keresztelt, hogy életeket mentsen, önkéntesség a lelkész …
-
Hitélet
Június 29. – Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe, eleink életében az aratás kezdetét jelölte
Ezen a napon a katolikus egyház az alapítóira Szent Péter és Szent Pál apostolokra emlékezik. Vértanúhaláluk emléknapja a népi kultúrában fordulópont volt és a kalendáris ünnepek között fontos …