A közigazgatás elektronizálásával összefüggésben változások várhatók az oktatásügyi törvényben
Az óvodákba, alap- és középiskolába, illetve a speciális oktatási intézményekbe való jelentkezésre elektronikus úton is lehetőséget kellene biztosítani. Az oktatásról szóló törvény módosított változatában javasolja ezt négy SNS-es parlamenti képviselő, köztük a párt elnöke, Andrej Danko is.
„Szakma Sztár” verseny – a jó szakma felér egy diplomával?
Már harmadszor került megrendezésre a „Szakma Sztár” elnevezésű szakképzési verseny, amelynek célja a szakképzés színvonalának emelése, eredményeinek széles körű bemutatása és a diákok minőségi szakmai felkészítése.
Egy díjazott kisiskola múltja és jelene
A Budapesten átvett díj méltó helyre került, s ehhez az elismeréshez a közel harminc éve működő kisiskola mindenkori pedagógusai, az önkormányzatok, az itteni gyermekek szülei is hozzájárultak következetes és színvonalas munkájukkal, kitartásukkal.
Helmeczy Mihály író, nyelvújító emlékezete Királyhelmecen
A Királyhelmeci Alapiskola második alkalommal hirdetett anyanyelvi versenyt és rajzversenyt a 230 éve született Helmeczy Mihály tiszteletére.
Helmeczy Mihály író, a nyelvújítás jelentős alakja, a...
Pozsony a legjobb, Kelet-Szlovákia lemaradt a tesztelési eredményekben
Az eredmények mintha csak türköznék az ország gazdasági helyzetét, a nyugati részek diákjai sokkal jobban teljesítettek, mint a keletebbi régiókban élők. Az országos átlag alatti a Rozsnyói, a Rimaszombati, a Nagyrőcei, a Mezőlaborci és Gölnicbányai járások gyermekeinek teljesítménye.
Lesz-e nemzetiségi főosztály, ez itt a kérdés…
Nemcsak a pedagógusok béremelése, vagy nem emelése okoz feszültségeket az oktatásügyben, hanem az is, hogy szinte évről évre változnak az alapvető szabályok, gyakoriak a kerettanterv-módosítások is.
Bugár az oktatásügyi tárcánál történt változásokról: a bástya odaveszett, de a vár megmaradt
Martina Lubyová (SNS), az oktatásügyi tárca szeptemberben kinevezett minisztere megnyirbálta államtitkárainak hatáskörét. Peter Krajňák (Most-Híd) januártól elvesztette a regionális oktatásra gyakorolt hatáskörét, míg a másik államtitkár, Oľga Nachtmannová (Smer-SD) a tudománnyal és a kutatás-fejlesztéssel összefüggő kompetenciáit.
Sikeresen zajlik a Selye János Egyetem népszerűsítő körútja
Már több mint ezer idén érettségizővel vette fel a kapcsolatot 2017 őszén a Selye János Egyetem - adta hírül Pethő Attila, a Rektori Hivatal...
Ez történt 2017-ben az oktatásügyben
Andrej Kiska államelnök újévi beszédében a korrupció elleni harc és az egészségügy mellett az oktatásügyben hiányolt eredményeket. Mi minden történt az oktatásügyben 2017-ben, ami minket, magyarokat is érintett? Összeállításunkban erről, és a jelesebb történésekről, adatokról nyújtunk áttekintést cikkünkben.
PISA: Nem túl jó a szlovákiai diákok teljesítménye
A PISA 2015-ös felmérés szerint a 15 éves szlovákiai diákok átlag alatti eredményt értek el, az átlagos teljesítményük az együttműködő problémamegoldás terén mindössze 463 pontos volt.
Újszerű oktatási módszert vezetnek be Királyhelmecen
Projektbemutató sajtótájékoztató keretében mutatták be a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában a Komplex Instrukciós Program (KIP) nevű alternatív pedagógiai módszert. Az iskola a 2017/2018-as...
Tavaszi részképzés Magyarországon, határon túli magyarok részére
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas, teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási...