“Nagyszerű érzés, ha az emberi álmokat sikerül megvalósítani” – Szeretethíd a Felvidéken
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház idén is csatlakozott a Szeretethíd Kárpát-medencei önkéntes napokhoz. A program céljáról, lefolyásáról, az önkéntességről kérdezte a Felvidék.Ma Csiffáry Ildikót, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának program-koordinátorát.
Kik lesznek az idei Jókai Napok indulói?
Tizenkét versenyelőadás vár a zsűrire és a közönségre Komárom országos színjátszó fesztiváljának öt napján, június 14. és 18. között.
Álmos legendája: Szarka Gyula legújabb zenéje ősi múltunk ízeit is hozza
A magyarság őstörténetét eleveníti fel az Álmos legendája című új táncjáték. A darab ősbemutatóját április 16-án tartják a Soproni Petőfi Színházban. A mű zenéjének megírásával a felvidéki Kossuth-díjas zeneszerzőt, Szarka Gyulát bízták meg.
“Példaképe lehet minden mai politikusnak” – Széchenyire emlékeztek Komáromban
A Széchenyi Emlékév keretében koszorúzással emlékeztek meg április 7-én Komáromban a 156 évvel ezelőtt elhunyt legnagyobb magyarra.
Két magyar fiatalt vettek fel a Pozsonyi Színművészeti Egyetemre
Két magyar fiatal is felvételt nyert a Pozsonyi Színművészeti Főiskola színész szakára. A csicsói Hostomská Fanni és a szőgyéni származású Melecsky Kristóf ősszel kezdheti meg színészi tanulmányait Michal Vajdička és Ľuboš Kostelný osztályában.
A felvidéki magyar katolikus iskolák felhívása
"Szlovákiában 40 év kényszerpihenő után ismét egyházi iskolák alakulhattak, s lassan immár 25 éve, hogy ezek az óvodák, alapiskolák és gimnáziumok Önöket szolgálják. "
Felvidékre érkezik az idei X-faktor castingja
Dunaszerdahelyen, Rimaszombatban, Érsekújvárott és Kassán várják a tehetségeket.
2016-ban visszatér az X-Faktor az RTL Klub képernyőjére. Az elmúlt évek legnépszerűbb hazai énekes tehetségkutatójára már javában...
Széchenyi-konferencia Rimaszombatban: „Szellemét az utókor kiirtotta magából”
A tanári konferencia meghívott előadója Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész, az ELTE nyugalmazott professzora volt.
Bárczi Zsófia: Legfőbb prioritásom a tudományos teljesítmény növelése
Ľubomír Zelenický, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem rektora április elsejei hatállyal nevezte ki Bárczi Zsófiát a Közép-európai Tanulmányok Kara dékánjának. A kar új vezetője terveiről,...
Hajnal Mihály Kassán vált festővé
Hajnal Mihály kiállított már Vencouverben, az Egyesült Arab Emirátusokban, Szöulban, Jeruzsálemben, Terezinben, Prágában, Magyarország nagyvárosaiban és most végre Pozsonyban is.
A Diakóniai Központ irodát nyitott Királyhelmecen
A Királyhelmeci Református Egyházközség a rendszerváltás után kapta vissza egykori iskolaépületét, de az épület teljes felújításhoz csak két évvel ezelőtt tudott hozzákezdeni a gyülekezet.
Sárgatúró, a kihagyhatatlan húsvéti étel
Nincs húsvéti ünnepi asztal sárgatúró nélkül! Legalábbis így van ez az Ung-vidéken és a Bodrogközben.
A Felső-Tisza vidékén, illetve a Hajdúságban és a Nyírségben...