12.9 C
Bratislava
12.5 C
Dunajská Streda
11 C
Banská Bystrica
11.7 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Művelő

A szellem és lélek nincs földrajzi határokhoz kötve, időkön, generációkon nyúlik át - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter Nádszegen, a Hangzó Helikon fesztivál megnyitóján vasárnap.
Világok között átutazóban címmel nyílt tárlata a somorjai származású képzőművésznek a MAMSZE szervezésében péntek este Komáromban. A kisplasztikákból, grafikákból, festményekből és installációkból álló kiállítás...

Rozsnyói mesés napok

A IX. Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny két napján 92 fiatal bizonyította tudását. A rendezvény sikere nyomán a megmérettetés kezdeményezői már a jubileumi tízedik versenysorozatra készülnek.

A magyar kormány támogatásával szépül az ipolyviski templom

Nagyrészt magyar állami támogatásból végezték el az ipolyviski plébániatemplom külső felújítását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mintegy négymillió forinttal járult hozzá a katolikus templom megszépüléséhez.

Sérült babákkal a beteg gyermekekért

Ezek a babák a szemétdombról kerültek Piroskához, egy parasznyai idős nénihez. Zsákszámra hordta neki egy idős helyi férfi, hogy „gyógyítsa meg” őket.

Jövőre jubilál az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Június 5-én bezárta kapuit a meséknek két napig otthont nyújtó rozsnyói Történelmi Városháza. Huszár László, a Csemadok Művelődési Intézetének igazgatója az ünnepélyes díjkiosztó keretében...

Az élő és virágzó hagyományok elevenednek meg a zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon

Sajtótájékoztató keretében számoltak be a legnagyobb és legnívósabb felvidéki népművészeti fesztivál szervezési menetéről Zselízen. Az immár 52. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál két éve költözött...

Rozsnyó: Itt a lélek játszik, itt nagyon szép dolgok történnek

Célunk, hogy a rendezvény egyfajta fesztivál is legyen egyben, ahol azon kívül, hogy valaki idejön két napra és a saját három-négyperces produkcióját előadja, kapjon szakmai segítséget, útmutatást is, akár szakirodalom, előadás, vagy gyakorlati bemutatók formájában.

A nyáron meghirdetik a magyarországi őszi részképzést határon túli magyarok részére

Bár a pályázat kiírásának megjelenése még várat magára, azonban a részképzésben érdekelt hallgatók már most szerezzék be, illetve intézzék el az úgynevezett befogadó nyilatkozatot – tudtuk meg a pályázat kiíróitól.

A családoké, a kultúráé és a gasztronómiáé volt a főszerep

Immár 40. alkalommal szervezték meg idén a Csereháti Népművészeti Fesztivált Buzitán. A kétnapos esemény keretében tartották a családok éve programsorozatának nyitórendezvényét is.

Érzelemközpontú terápia a felvidéki családokért

Süll Tamás a feleségével három éve hozott létre párkapcsolati tanácsadót, családi központot Komáromban, a ZIPS magánirodában. Másfél órás beszélgetésekre, konzultációkra fogadja a párokat (weboldalán...

Bécsi bútoradományban részesültek a keleti végek magyar óvodái

A Zahn házaspárnak köszönhetően, a Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében még 2016-ban vette kezdetét a felvidéki magyar tanítási nyelvű óvodák használt, de jó minőségű bécsi óvodabútorokkal való felszerelése. A segítség ez alkalommal Kelet-Szlovákia két magyarlakta járásába: a Tőketerebesi és Nagymihályi járásba érkezett.

Ifjúsági díjjal gyarapodott az Esterházy-örökség

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban a felvidéki magyar nevelési-oktatási intézmények tanévzáró ünnepségét június 29-én, pénteken 11 órakor. Ekkor...

A Világosság református egyházi műsor 2018. június 3-ai ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsorban szó lesz  Barnabás és Pál ciprusi szolgálatáról és egy álprófétával való találkozásukról, valamint a magyar kormány támogatásából...