Negyedik alkalommal tartották meg az Ung-vidéki Magyar Táncházat.
Művelő
-
-
Nagy népszerűségnek örvend a Tibi atyának nevezett facebook-oldal, mely különböző szarkasztikus, poénos mémeket állít a társadalom elé görbetükörként.
-
Idén immár 7. alkalommal kerül megrendezésre a Dunakanyar Hangja nevű tehetségkutató énekverseny Dunakeszin a Voke-József Attila Művelődési Központban. Ahogy csak az előző években, most is várják a jelentkezőket …
-
Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZ PŠaV) levélben hívja fel a politikai pártok figyelmét az oktatás jelenlegi elégtelen helyzetére. Pavel Ondek, a szakszervezet vezetője január 14-én, csütörtökön továbbította …
-
A Via Nova ICS Füleki Alapszervezete január 10-én tartotta évzáró, illetve évnyitó összejövetelét, melyen ismét új tagokkal bővült az alapszervezet, így már jócskán túllépték a harmincas taglétszámot és …
-
Már nem januárban lesznek az általános iskola első évfolyamába a beiratkozások, mint eddig, hanem áprilisban.
-
Január 15-én, 19 órakor tart bemutatót a Komáromi Jókai Színház társulata. Nagy Ignác Tisztújítás című vígjátékát Parti Nagy Lajos feldolgozásában állította színpadra Keszég László.
-
A 2014-es év utolsó napjaiban, karácsony és szilveszter között alakult meg Füleksávolyban a Via Nova ICS helyi alapszervezete.
-
A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete január 10-én kiállítást szervezett a helyi művelődési ház kistermében. A tárlaton a falu szülötte, Papp Ferenc, fiatal fafaragó mutatta be munkáit.
-
A Felvidéken 2007 óta nem volt annyi magyar iskolakezdő, mint az idei tanévben. Az iskolakezdők számának kedvező alakulása mellett, a magyar iskolát választók aránya is nő.