A Komáromi Városi Művelődési Központ és a Művészeti Alapiskola együttese, a Komáromi Kamarazenekar december 13-án a Jézus szíve templomban Dél-Komáromban, Révkomáromban pedig december 21-én a Szent András templomban …
Művelő
-
-
Az év legszebb ünnepének, a karácsonynak közeledtét zsúfoltságig megtelt kultúrházban, de mégis családiasan meghitt körben ünnepeltek a buzitai alapiskolások és óvodások.
-
Családi összefogás eredményeként parkosítják az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola hátsó udvarát. Az első lépéseket még a tavasz folyamán végezték el a szülők együttműködésével.
-
A jászóvári premontrei apátsági templomban egy letűnni látszó idő utolsó sóhajaként, zenés áhítatot tartott az alapítás 10. évfordulóját ünneplő Bodnár Attila vezette Vox Columbellae vegyeskar december 27-én.
-
Gyermekkorom karácsonyaihoz óhatatlanul hozzátartoztak a képeslapok.
-
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Intéző Bizottságának ülésére kerül sor január 15-én 16 órai kezdettel Dunaszerdahelyen a Központi Irodában.
-
A karácsony közeledte az iskolás gyerekek számára a hosszú téli szünidő kezdetét is jelzi.
-
Decemberben Bodrogszerdahelyen vendégszerepelt a kassai Márai Sándor Gimnázium diákszínpada. A bodrogszerdahelyi és környékbeli iskolák és óvodák karácsonyi ajándékként tekintettek a KGSzT (Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat) Három szegény szabólegény …
-
Idén is díjazott és támogatott a Cséfalvay Alapítvány, ezúttal összesen mintegy 3200 eurót osztottak szét a fiatal tehetségeknek.
-
A Tompa Mihály Alapiskola a jeles évfordulóra karácsonyi ünnepi műsorral emlékezett meg a rimaszombati Városi Művelődési Központban.