Csend honol a pusztánEz mégsem az az éjjelSzállást keres egy családCsendes, fáradt reménnyel
Művelő
-
-
Idén is megrendezésre került a már hagyományos iBobor – Nemzetközi informatikai verseny, ahol alap-, és középiskolás tanulók online mérhetik össze tudásukat.
-
Érdekes összeállítást tett közzé a topky.sk webportál. A politikusokat ezúttal nem szakmai felkészültségük, hanem szépségük alapján válogatta ki.
-
A lévai Reviczky Ház egy kellemes, karácsonyváró rendezvénysorozattal kedveskedett a lévai magyaroknak december 22-én.
-
Karácsonykor ismét sok száz felvidéki otthonban világít a Betlehemi Békeláng a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) cserkészeinek jóvoltából.
-
A Lévai járás legnagyobb magyar alapiskolájában minden évben gazdag programmal búcsúztatják az évet a karácsonyi szünet előtti napokban.
-
Karácsony idején számos adománygyűjtési kezdeményezés lát napvilágot, hisz emberi kötelességünk segíteni azoknak, aki arra rászorulnak.
-
A Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész által működtetett Teátrum Színház új előadását december 27-én 18 órai kezdettel tekinthetik meg. A Görgey című történelmi dráma ősbemutatója Komáromban lesz.
-
Közös bűnbánatra és eucharisztia ünneplésre gyűlt össze december 22-én délelőtt a Boldog Salkaházi Sára egyházi iskola tantestülete a diáksággal.
-
A „Kárpát-medencei Családi Nap” rendezvényhez kapcsolódó angol nyelvű ifjúsági programon való részvételre 18 és 30 év közötti fiatalok számára tett közzé felhívást a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Az érdeklődők …