Az állampolgársági törvény módosításának kérdését folyamatosan napirenden kell tartani
Az utóbbi időben sokat olvastam és hallottam a felvidéki magyar médiában a Matovič-kormány programjáról. Sok mindent leírtak és elhangzott már az előtt, mielőtt még...
Szól a harang, hívó szóval…
Nagypénteken, Jézus halálakor sötétség támadt az egész földön, a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, és sziklák repedtek meg. Jézus...
Áttörő strasbourgi ítélet a Beneš-dekrétumok ügyében
Történelmi jelentőségű döntés született Strasbourgban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ma egy Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos ügyben marasztalta el Szlovákiát. Ezzel kapcsolatban többen is megfogalmazták véleményüket.
Mint...
Stoffán György: Trianon 100. – ahogyan én érzem…
Életem legszebb pillanatai, legnagyobb fájdalmai és leginkább gondolkodásra késztető időszakai Erdélyhez és a Felvidékhez kötnek. Édesapám miszlókai származása a Felvidékhez, Kassa környékéhez, édesanyám családjának...
Rólunk – nélkülünk
Összeültek Brüsszelben, hogy megtárgyalják, mi mindennel vétett Magyarország a koronavírus elleni harcban. Kissé gyanús az egész, mivel nem első alkalommal történt ez, na meg...
Egy szuperintelligens koronavírus dekódolt üzeneteivel
Hónapok óta nagy belső csendben és erős szellemi koncentrációval mondott imáim nyomán olyan kifejtő, leleplező párbeszédre jutottam a COVID-19 láthatatlan birodalmával, amire nem találok...
Készül a mini Schengen, remélhetőleg a déli országhatáron is
Szlovákia járványügyi adatai összeurópai összehasonlításban a legkedvezőbbek, köszönhetően az idejében meghozott szigorú intézkedéseknek és főleg a lakosság fegyelmének, hihetetlenül konstruktív hozzáállásának. Ám eljött az...
Nagy felvidéki interregnum
Meghalt a király, éljen a király! Franciahonban ősi szokás szerint ezekkel a szavakkal szokták jelezni a királyi palota erkélyéről az aktuális uralkodó halálát és...
Úgy érzem, megtaláltam a saját tempómat – karantén diákszemmel
Már egy nyári szünetnyi időt töltöttünk el a karanténban, és még mindig csak remélni tudjuk, hogy már közeleg a vége az egész világot sújtó...
Boldogítás
Ami az interneten terjed (vélemények, blogok, továbbított levelek), az enyhén szólva eléggé hullámzó értékű, túl sok az öntömjénező megmondó ember; a szellemes észrevételek ritkák. Egy ilyen tévedt el hozzám már nem is tudom hányadszor: egy állítólag japán eredetű, több ezer éves megállapítás. Arról szól, hogyan lehet az embereket boldoggá tenni.
Lesz-e országos megemlékezés a Felvidéken Trianon kapcsán?
Nem az a kérdés, hogy jogom van-e feltenni egy ilyen kérdést, egy magamfajta magyarnak, hanem az, hogy miért NEKEM kell egyáltalán feltennem...
Már csak pár...
A magyarrá szeretés utópiája
Soha bukásnak még annyian nem örültek, mint a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés eredményének. Az összegyűlt milliónyi aláírás igazi huszárrohammal született meg. Épp ezért csoda. Árnyékában meghúzódik egy másik csoda: a rohamban megszólaló politikai erők összhangja. A szekértáborok, legalább ebben a kérdésben, eltűnőben vannak.