Farkas Iván (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Szlovákia járványügyi adatai összeurópai összehasonlításban a legkedvezőbbek, köszönhetően az idejében meghozott szigorú intézkedéseknek és főleg a lakosság fegyelmének, hihetetlenül konstruktív hozzáállásának. Ám eljött az ideje nem csupán a gazdaságszempontú lazításoknak a hétköznapi életben, hanem a határforgalom fellendítésének, a szigorú intézkedések lazításának is ott, ahol ez megengedhető. A kormányfő minap tett kijelentésének tükrében teljes határnyitás akkor lesz, ha a szomszédos országokban is javul a helyzet.

Tegnapi hír: akár egy hónap múlva létrejöhet a mini Schengen három ország, Szlovákia, Csehország és Ausztria között. A három országot elválasztó államhatárszakaszokon várhatóan megnyitják az összes határátkelőt, egyúttal feloldanák az eddigi szigorú intézkedések döntő többségét. Ennek motorja láthatóan Csehország miniszterelnöke.

Kívánatos, hogy a déli országhatárra is kiterjesszék a mini Schengent, hiszen a feltételek itt is adottak. Szlovákia rendkívül kedvező járványgörbéjéhez, a fertőzöttek itteni számához a szomszédos országok közül lakosságarányosan leginkább Magyarország adatai közelítenek.

Sokkal kedvezőbb fertőzési rátát mutatnak, mint Csehország, vagy Ausztria esetében. Jogos tehát az igényünk, hogy a mini Schengent terjesszék ki a déli országhatárra is. Arra buzdítjuk Szlovákia külügyi tárcáját, hogy ez ügyben folytasson tárgyalásokat magyarországi partnerével. Az ország déli régióiban lakók is igénylik a kormány figyelmét, gondoskodását. Hiszen az itt élő, a járvány alatt meghozott intézkedések által kettészakított családok tagjai is szeretnének ismét találkozni, végre családokhoz méltó módon, újra együtt élni. A naponta munkahelyükre, a határ másik oldalára ingázók is a korábban megszokott, gördülékeny átjutásban és hazaérkezésben érdekeltek.

Az Európai Unió keretében korábban, évekig kiválóan működött a visegrádi négyek szoros, regionális együttműködése. Jó lenne azt mihamarabb újjáéleszteni, praktikus, a lakosság számára fontos tényezőkben.

A pozsonyi kormány igyekezete kitapintható, ám jó lenne, ha azt nem csupán a pozsonyiak és az ország nyugati határvidékén élők éreznék. Jó lenne, ha ennyire súlyos változások, enyhítések idején megszólalnának a kormánykoalíció pártjaiban tevékenykedő magyar ajkú, szülőföldünket képviselő parlamenterek és kormányzati tisztviselők. Tegyék a dolgukat az itt élők érdekében! Hiszen Szlovákia Magyarországgal közös határszakasza 687 km hosszú, az egyik leghosszabb Európában. Ezzel szemben manapság arányosan a legkevesebb határátkelő ezen a határszakaszon tart nyitva.

Könnyítsük meg a régióinkban élők helyzetét, a családok újraegyesítését és a határátkelés bonyodalmainak feloldását. Hiszen a két hónapnyi elszakítottság megtette a hatását. Eljött az ideje itt is a lazításnak.

Farkas Iván
az MKP Ügyvivő Elnökségének tagja