Lelki nemzetegyesítés a kereszt jegyében
Öt esztendővel ezelőtt ott voltam Nagy János kiváló szobrászművészünk megrázó alkotásának, az Esterházy János a Gulágon című művének budapesti avatásán a Gesztenyéskertben, ahol a Magyar Köztársaság elnöke, Áder János is beszélt. Lehet, hogy Paulisz Boldizsár szívében már akkor fellobbant a szándék: saját birtokán nem rancsot alakít ki, hanem Esterházy-emlékhelyet?
Néhány keresetlen szó a szlovák nyelv oktatásához…
Úgy érzem, hogy a szlovák nyelv és irodalom elnevezésű iskolai tantárggyal szembeni kifogásaim némi pontosításra szorulnak, mert korántsem a nyelv jelenti a problémát, hanem...
Hogyan viszonyul(j)unk a szovjet katonai emlékművekhez?
Kezdjük azzal, hogy akár az első, akár a második világháborúban elesett katonák, bármelyik oldalon álltak, bármelyik nemzethez is tartoztak, hősök voltak. Bármelyik izmus nevében is...
Mifélék vagyunk?
A következő parlamenti választások előtti közös kisebbségi magyar egységet kereső/óhajtó/elutasító gondokat latolgatva elmélázhatunk azon, tulajdonképpen miféle magyarok vagyunk mi.
Keresnénk az egységet, úgy teszünk...
Az érsekkétyi diákok
Sokat hallunk, olvasunk mostanában róluk. Forr a világ Érsekkétyen! Háborúzik az iskola és az Önkormányzat, mint Nagyhatalom! (Az egyházi iskolával!).Mondanám nem tisztem beleavatkozni helyi...
Gyökereink megtartanak Ipolyvarbón
XXIII. Szent-Iványi Ferencz országbíró nap Ipolyvarbón. „Történelem viharai csapkodták, verték ezt a földet, Megtanítottak élni, halni mégis magyarnak megmaradni. Míg Isten a mi...
A sajtótörvény megváltoztatásával szeretné elérni a KDH, hogy Fico válaszoljon a sajtó kérdéseire
Szeretné megakadályozni Pavol Abrhan (KDH) parlamenti képviselő, hogy a közhatalmi szervek megtagadhassák a tájékoztatásnyújtást. Ennek érdekében a parlament elé terjeszti a sajtótörvény módosító...
Gombaszög, koporsószög, hajószög
Tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a piknik sátrára. Figyelmes közönség hallgatja az ifjabb, majd később a tapasztalt vitapartnereket. Az idősek kizárólag a fapadokon feszengenek és ha tehetik szólásra emelkednek. Bizony időnként jók az öregek a háznál.
Gondolatok advent idején
Két nagyon aktuális könyvet olvastam az utolsó hetekben. Örültem, hogy a kezembe került, mert itt és most rólunk szól.
Mindkét könyv szerzője Győrfi Károly. A...
Öry Péter: Az alázatkényszer satuja
A felvidéki magyar közösség kisebbségi Stockholm-szindrómában él - jelentette ki Öry Péter, a Magyar Közösség Pártjának önkormányzati alelnöke. Ezt az idei Martosi Szabadegyetem...
Farkas Iván: Együtt a magyarokért!
Amikor az ismert szlovákiai ügynökségek reprezentatív mintán végeznek közvélemény-kutatást arról, hogy az adott pillanatban a polgárok melyik pártra szavaznának, a megkérdezett nagyjából ezer emberből...
Surján László a migránskérdésről
Surján László kereszténydemokrata politikus, az Európai Parlament volt alelnöke szeptember 24-én Pozsonyban vendégeskedett. Az MKP székházában Molnár Imrével, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójával...