Jézus nem decemberben született
Keresztelő János Nisán hónap 15-én született, Jézus Urunk születését pedig ebből kiszámolhatjuk, ha hat hónapot ehhez hozzáadunk: így a héber kalendárium Tishri hónapjához érkezünk, ami a ma használatos Gergely naptár szerint az augusztus közepétől október közepéig tartó időszak. Ebben az időszakban született meg emberként Jézus Urunk, Megváltónk.
Az ünnep ereje
Sokéves tapasztalataim íratják velem, amit lejegyzek. Soha nem kétkedve, soha nem másokat bántva, főleg nem személyeskedve írom le, amit leírok, olykor keményebb, nyíltabb, kritikusabb...
Karácsonyi jókívánság
Hálásak lehetünk Máté evangélistának: egyedül ő tudósított a napkeleti bölcsekről, akik nélkül már elképzelhetetlen a karácsony. A fantázia királlyá tette őket, s nevet is...
Karácsonyi magyar bástya
Karácsony! Ez a mongol-török eredetű szó zenél az emberben, amikor az év vége közeleg és zsong a fejem a sok emléktől! S ha még...
Elegem van!
Elegem van, hogy állandóan azzal példálóznak, mennyi nő, mennyi fekete, mennyi LMBTQ-s, meg mennyi egyéb divatos mások vannak, akiket állítólag nem tisztelünk eléggé, mi...
Református lelki vezetők karácsonyi körlevele
Azt tapasztaljuk, hogy a világ egyre mélyebbre süllyed az értelmetlenségbe, és mindig meglepődünk, hogy van lejjebb. Vannak, akik azt akarják, hogy rettegjünk, ne gondolkodjunk,...
Gatyát felkötni magyarok, indul a munka!
Most kicsit titokzatos leszek, mint Matovič Igor, aki nem árulta el, hogy kivel telefonált, aki lelket öntött bele és ezért visszavonta a lemondását…
Szóval a...
Weber szerint Orbán tehet mindenről (is)…
Manfred Weber úgy véli, Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyitotta meg a határokat és ez okozta az illegális migrációt Európában. A politikus, aki egyáltalán nincs...
Rajka „elvesztése” stratégiailag segíthet a felvidéki magyarságnak?
Régóta figyelhetjük Rajka szlovák betelepedését és az azt kommentáló cikkek hangvételét. Értem, megértem „az egy falut sem adunk nékik” mentalitást, sőt felvidéki magyarként át...
Hódolat Katalóniának! – Hogy áll a kárpótlás ügye?
November 16-án a brüsszeli Európa Parlamentben nyilvános közmeghallgatásra került sor az 1946 telén Csehországba deportált felvidéki magyarok ügyében. A deportálás 1946. november 19-én kezdődött....
Migránsinvázió az Ipoly völgyében
Az elmúlt pár hónapban szinte már mindennapos élmény a jelenlegi határfolyó mindkét oldalán az arab népvándorlás. Nem lehet azt mondani, hogy erre tévedtek, remek...
Létfejtő gondolatok adventi csillagboltozata alatt – szellemi háromszögeimmel
Mennyi drága és örökzöld levelet sodort már elém a Szél, Isten Lelke az elmúlt évtizedek alatt! Csodálkozva szemlélem hetvenöt évem magasleséből, meg a budaörsi...