Korčokék megint hisztériás rohamot kaptak Magyarország térképétől
Miután a külügyminisztériumokra úgy általában háruló munkák érdemi részét Szlovákiában egy ideje már az amerikai nagykövetség intézi, egyéb hasznos teendő híján a tárca dolgozói...
Az EU Alapjogi Chartájában szeretnék rögzíteni a magzatgyilkosságot
Az Európai Parlament „Renew Europe Group” név mögé rejtőző szélsőliberálisai egyenesen az Európai Unió alkotmányának tekintett Alapjogi Chartában szeretnék rögzíteni az abortuszt, mint alapvető emberi jogot.
Megőrültek?
Valakit bolondnak mondani lehet sértő – de persze arra is hivatkozhatok, hogy privát vélemény az. Bár ezúttal inkább diagnózisról van szó. Az ember életében...
A brüsszeli bürokraták más kályhájánál melegednének?!
Az emberbe sokszor belehasít a kétségbeesés: Uramatyám, micsoda emberek döntenek a sorsunkról! Nem kell túl messzire mennünk, ott van például a szlovák pénzügyminiszter, aki még jóval az említett posztra kerülése előtt bevallotta, nem ért a pénzügyekhez, és ebben az esetben véletlenül igazat mondott. Ez azonban nem akadályozza őt abban, hogy az ország pénzügyeit irányítsa. Teheti bátran, hiszen nem ő látja a kárát, csak egy ország népe...
Így veszélyezteti emberek millióinak élelmiszerellátását az EU
Több bürokrácia, magasabb költségek, kevesebb produktum. Ismerős képlet? Hát persze, megint egy „állítsuk meg Brüsszelt”-kategóriás hatásvadász túlzás, mondhatja a már harcedzett olvasó, pedig néha tényleg nem ártana megállítani az elszabadult hajóágyút. Ezúttal az élelmiszerfronton.
„Jó szóval oktasd, játszani is engedd…”
A magam korabeli, sok-sok tapasztalattal és sokféle divattal szembekerülő nő, emberként, de szülőként, nagyszülőként, sőt már dédszülőként érdeklődve és követve az evilági dolgokat, aggodalmaim...
Vajon Ursula von der Leyen, vagy Vlagyimir Putyin felsőteste a menőbb?
Ez ugyan nem fog kiderülni az alábbiakból, az viszont igen – ne csigázzuk tovább az olvasó kíváncsiságát – hogy von der Leyen asszony a...
500 eurós egyszeri támogatás helyett bérvalorizálást a közszférában
Tény, hogy az elmúlt évek folyamán tetemes olló képződött a versenyszférában dolgozók és a közszférában dolgozók bére között, az előbbiek javára. Az idő előrehaladtával...
Égig érő palóc sikoly
Jelsőc, egy pici palóc falu Nógrádban, a Losonci járásban. Fáradt, ezerszer elismételt statisztikai adat, amely nagyon sok kis falura ráillik az Ipoly völgyének „ezen”...
A Szövetség sikeresen bővíti a szavazótáborát, biztosan ott lesz a parlamentben!
Összegezzük tehát: az MKP által behozott, nemzeti érzelmű magyar választók egy erős hányada ma nem választaná a jelenlegi Szövetséget a jelenlegi formájában, a jelenlegi politikai tevékenysége miatt.
Az Ipari-Legenda nyomában
Június 25-ike elsősorban a Dunaszerdahelyen és környékén élő, egykori kassai iparisták találkozójáról, egymás keblére öleléséről szólt, de az ipariskoláról írt jubileumi kötet bemutatása kapcsán...
Képmutatás nem középiskolás fokon: már az újságírókat is helikopterrel utaztatják a „tiszta infrastruktúra” kiépítéséről...
Miközben a világ vezetői a megújuló erőforrások kiépítéséről, az ellátási láncok racionalizálásáról, a klímaváltozás elleni küzdelemről és úgy általában a világ megmentéséről folytatják tökéletesen...