A Palócföld több falujában még a múlt század negyvenes éveiben is előfordult, hogy Szilveszter napján – melyet kiskarácsony böjtjének is mondtak – egész nap böjtöltek, akárcsak december 24-én.
BÚÉK 2015
-
-
A Kassai Figyelő szerkesztősége mint minden évben, idén is kiadta kalendáriumát. Most is régi kassai képeslapokból válogatták össze az egyes hónapokhoz társított képeket.
-
Az ipolybalogi Szent Korona Kórus újévi hangversenyt adott az ipolysági római katolikus Nagyboldogasszony templomban. A január 9-i fellépésen nagyrészt karácsonyi művek hangzottak el.
-
„2015 a zene éve lesz Házban.” – nyitotta meg az újévi koncertet Léván Wirth Jenő, a Reviczky Társulás elnöke.
-
„Adj irgalmas Isten boldog újesztendőt! Gazdagnak, szegénynek áldásos jövendőt! Betegség, baj bánat, tőlünk messze szálljon! Háborúság, dögvész s egyéb rosszaságok elkerüljék a mi nemzetünket! Az Úr jézus szent …
-
Véget ért a karácsonyi időszak és már-már minden emberfia visszatér a hagyományos kerékvágásba. Örvendetes pillanatok tömény sorozatának voltunk részesei.
-
A szuperválasztási évet követően – amikor gyors egymásutánban négy választáson a fegyelmezett választók akár hatszor is a választási urnákhoz járulhattak – idén ugyan nem lesz választás, ám lassan …
-
Az év egyik leghidegebb napjának sikeredett Szilveszter, bár az előző napi hidegrekordot már nem sikerült megdönteni, a borult ég miatt pár fokkal kellemesebb időben köszöntötték a batyiak a …
-
A hagyományokhoz hűen az óévbúcsúztató részeként újévi üzeneteket fogalmazott meg a magyar és a a szlovák államfő is. Andrej Kiska köztársasági elnök első újévi köszöntőjét január elsején kora …
-
A Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjét tartja január elsején este Mága Zoltán hegedűművész a Papp László Budapest Sportarénában. Mága Zoltán az elmúlt időszakban több felvidéki településen is fellépett. Legutóbb …