Jelentősen csökkent az első osztályba íratott gyerekek száma Komáromban, a magyar–szlovák arány azonban továbbra is egyértelműen a magyar iskolák felé billen. Az idei adatok szerint a városban összesen …
Komárom
-
-
Régió
A csődközeli állapottól a fejlesztésekig – a vízgazdálkodás eredményeiről és terveiről számolt be a KOMVaK
Miközben 2016-ban még a csődközeli állapot és végrehajtások terhelték a KOMVaK-ot, ma már országos összevetésben is a legalacsonyabb víz- és csatornadíjjal szolgáltat a vállalat. A csütörtöki komáromi sajtótájékoztatón …
-
Régió
Beneš-dekrétumok, szociális átszervezés és Pro Urbe-javaslat is szóba került a komáromi sajtótájékoztatón
A Beneš-dekrétumok ügyének fejleményeiről, megyei kulturális és oktatási kérdésekről, szociális intézmények átszervezéséről, valamint a városi Pro Urbe-díjakról is beszélt havi sajtótájékoztatóján Orosz Örs és Andruskó Imre megyei és …
-
Ünnepélyes keretek között adták át az elismeréseket a felvidéki Mária Rádió Mirjam V. jubileumi rajzversenyének legkiemelkedőbb pályázói számára március 27-én, pénteken Komáromban, a Tiszti pavilon dísztermében. A rangos …
-
Ünnepélyes keretek között adták át az elismeréseket és díjakat a felvidéki Mária Rádió Mirjam V. jubileumi rajzversenyének legkiemelkedőbb pályázói számára március 27-én, pénteken Komáromban, a Tiszti pavilon dísztermében. …
-
A komáromi Tiszti pavilon dísztermében került sor szerdán a helyi pedagógusok munkájának ünnepélyes elismerésére. A város vezetése a 2025/2026-os tanév kiemelkedő nevelőit és oktatóit köszöntötte, elismerve mindazt a …
-
Az idei tanévben március 25-én, szerdán került megrendezésre a Selye János Gimnázium húsvétváró programja, szlovák nyelvű kvízjáték a nyolcéves gimnázium alsó évfolyamos – I.N, II.N, III.N, IV.N – …
-
Régió
Teljesen megújulhat az Egressy Béni Városi Művelődési Központ, új kultúrpont is nyílik a belvárosban
Komoly kulturális fejlesztéseket jelentett be Komáromban Keszegh Béla polgármester és Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója. A sajtótájékoztatón bemutatták a művelődési központ teljes felújításának látványterveit, …
-
Kitekintő
„A keresztények ma a világ legüldözöttebb vallási közössége” – Azbej Tristan a keresztényüldözésről
Március 18-án Komáromban, a Csemadok székházában folytatódott a Keresztény. Konzervatív. Komáromi. elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek ezúttal Azbej Tristan, a magyar kormány üldözött keresztényeket segítő programjaiért felelős államtitkára volt a …
-
Ünnepi hangulatban emlékeztek meg Komáromban is az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulójáról. Komárom különleges helyet foglal el a szabadságharc történetében: a várat Klapka György vezetésével a végsőkig …

