Továbbra is folyik annak a vizsgálata, hogyan kezelték a helyzetet a világjárvány idején az illetékesek – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Zuzana Drobová, a Főügyészség szóvivője. „Az ügyben a …
Koronavírus
-
-
Az AGEL Komáromi Kórház negyedévente szakszemináriumokat szervez a kórházban és a járóbeteg-ellátásban dolgozó ápolók számára. A Szlovák Ápolók és Szülésznők Regionális Kamarája az Orvostechnikai Dolgozók Regionális Kamarájával együttműködve …
-
Bár a nehezén már túl vagyunk, a COVID-19 járvány még nem lezárt fejezet, mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök a világjárvány áldozatainak hétfői emléknapja alkalmából. Naponta vannak újabb fertőzöttek, …
-
Véget ért az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének pandémiás szakasza Németországban, vagyis már nem emelkedik robbanásszerűen az új esetek száma – mondta Christian Drosten, az egyik legismertebb német …
-
Kitekintő
Nem engedi el a koronavírus-járvány következtében árván maradottak kezét a Regőczi Alapítvány
Jótékonysági árverést rendez a koronavírus-járványban árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítésére a Regőczi Alapítvány. Az aukció részleteiről a Család-barát magazinban mesélt Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Műtárgy-, …
-
Világszerte 136 magyar misszió teljesít szolgálatot a négy égtáj legkülönbözőbb pontjain. A magyar érdekeket szem előtt tartó külpolitika talán még sosem volt annyira fontos, mint most, amikor a …
-
Az új tanévben is tünetmentességről szóló nyilatkozatra lesz szükség az iskolákban. Ez az oktatásügyi minisztérium határozatából derül ki, amely szeptember 1-jén lép érvénybe. Továbbra is érvényes, hogy az …
-
A Horvátországba utazóknak nem kell felmutatniuk oltási igazolást, negatív teszteredményt, vagy a COVID-19 betegség leküzdéséről szóló igazolást. Szeptember 15-ig Crikvenica és Trogir térségében a szlovák rendőrség megerősített egységei …
-
Az AGEL Komáromi Kórház mától korlátozza a kórházban ápolt betegek látogatását. Az egészségügyi intézmény a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kedvezőtlen járványügyi helyzet miatt hozta meg ezt a döntését. Látogatásra csak …
-
Kitekintő
Az EU Tanácsa hozzájárult az uniós védettségi igazolványok érvényességének meghosszabbításához
Az Európai Unió Tanácsa kedden hozzájárult a koronavírus elleni védettséget igazoló uniós tanúsítvány létrehozásáról szóló, június 30-án lejáró rendelet érvényességének egyéves meghosszabbításához. A hosszabbítást az Európai Bizottság javasolta. …