Róbert Krajmer, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korrupcióellenes egységének igazgatója kérte a funkciójából történő felmentését.
Kuciak-gyilkosság
-
-
Ma délután öt órakor ismét tüntetnek az „új” szlovák kormány ellen a törvényhozás épülete előtt. A Nagy Korrupcióellenes Menet szervezői a kormányról szóló bizalmi szavazás idejére időzítik a …
-
A leváltott nagyszombati érsek, Róbert Bezák, arról beszél az Aktuality.sk hírportálnak, hogy miért döntött úgy, hogy Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után kilép a háttérből.
-
Hát, csak megcsinálta. El kell ismerni, szép teljesítmény. Bugár Béla a szlovák politikai élet első és valószínűleg sokáig egyetlen olyan alakja, aki leghosszabb ideje, konkrétan az újkori Szlovákia …
-
Ján Kuciak oknyomozó újságíró és Martina Kušnírová brutális meggyilkolása után valami megváltozott itt. De kitart-e az emberek elszántsága ezúttal holnap is, vagy alábbhagy majd most is a lelkesedés, …
-
Robert Fico befejezte miniszterelnöki pályafutását – legalábbis erre a ciklusra – miután hivatalosan is benyújtotta lemondását Andrej Kiska köztársasági elnöknek. Ő pedig Fico eddigi helyettesét, Peter Pellegrinit bízta …
-
Bugár Béla tegnapi lépése sokakat meglepett. A Most-Híd elnöke ma már magyarázza a döntését, miért nem tartott ki az előrehozott választások mellett, hanem döntött inkább úgy, hogy tovább …
-
„Ma meglátogattam Andrej Kiska köztársasági elnököt, és felajánlottam neki, hogy kész vagyok benyújtani a lemondásomat” – jelentette be a kormányfő.
-
A Most-Híd parlamenti frakciójának elnöke, Gál Gábor és Solymos László környezetvédelmi miniszter is cáfolta, hogy a kormányátalakítás szóba jöhetne.
-
A szlovákiai kormányválságot eddig Bugár Béla a Most-Híd elnöke kezelte a legjobban, ezért kiutat jelenthetne a válságból, ha ő lenne az új szlovák kormányfő – állítja a Mladá …