Azt mondják, hogy Szlovákiában jobban érvényesülnek azok, akik szlovák nyelven végzik tanulmányaikat. Hazugság, szemtelen hazugság! Meg lehet róla győződni szűkebb és tágabb környezetben is: többre azok vitték, akik magyar létükre magyar iskolában folytatták tanulmányaikat. Láss csodát: Bugár Béla és Csáky Pál a legmagasabb állami tisztségek viselői, magyar anyanyelvükön tanultak magyar iskolában. Számtalan példa nyomatékosítja megállapításunkat. Mert a magyar anyanyelven megszerzett alaptudást könnyűszerrel bővítették a főiskolán, egyetemen, cseh illetve szlovák nyelven is. Napjainkban akár angol, német vagy más nyelven is képezhetik magukat tovább azok, akik alapos tudást anyanyelvükön merítettek.

Azt mondják, hogy az a szülő, aki szüleinek téves, elhibázott fenti döntése alapján már szlovák iskolában tanult, nem tud segíteni gyermekének a tanulásban. Hazugság, szemtelen hazugság! Elfelejti talán, hogy neki annak idején hogyan tudott vajon segíteni az ő magyar iskolát végzett anyja, apja? Egyébként sem a szülőnek a feladata, hogy gyermekét szakszerűen oktassa, hanem az iskolának. Segítse, amennyire képessége engedi, de elsősorban a nevelésben járjon elöl fogamzásától felnőtté válásáig, sőt azon túl is, legyen a szülő érett felnőtté vált gyermeke életének biztos pontja. Különben miért járatja iskolába? Ugye, nem gondolja komolyan, hogy csupán a törvény erejénél fogva?
Azt mondják, hogy a magyar szülők döntését még ma is nagyban befolyásolja a félelem, a félelem az olyan eseményektől, amelyek 1945 előtt és után érték a felvidéki magyarságot (megszállás, országcsonkítás, jogfosztottság, lakosságcsere, kitelepítés…), illetve amelyet napjainkban esetlegesen érhetik (pl. elbocsátás a munkahelyről). Emlékezzenek ezek a szülők II. János Pál pápa ránk hagyott üzenetére: „Ne féljetek!” Valóban nincs ok a félelemre, hiszen ma nemcsak az ország – , amelynek kéretlen polgárai lettünk s vagyunk – törvényei vigyáznak az emberi jogok be- és megtartására, hanem annak a szövetségéé is, amelyet Európai Uniónak hívnak. Következésképpen jogsérelem esetén szlovákiai és európai jogvédő hatóságoktól is védelmet kérhetnek a sértettek. Talán annyiban osztható mégis ezeknek a magyar szülőknek a félelemürügye, hogy senki sem szereti, ha igazát bíróságon, perlekedésben, hosszas utánajárásban netán anyagiak kiadásában kell kiharcolnia. De számos példát, mely ezt a félelmet alátámasztaná s általánosítható lenne, tudnak-e az erre hivatkozók? Ugye, nem?
Azt mondják, hogy a vegyes házasságból származó gyermekeknek előnyösebb, ha a többségi nemzethez tartozó szülő nyelve a mérvadó abban, milyen tanítási nyelvű iskolában taníttatják közös gyermeküket. Ez sem igaz! Ilyen esetekben a döntéshozatalnál azt kell figyelembe venni, hogy milyen többségi nyelvű térségben él a család. Dél-Szlovákia magyarok lakta területein egyértelműen a magyar iskola melletti döntés lehet csak az észszerű, ha a gyermek hosszú távú jövőjére vannak tekintettel a szülők. Ez azt is jelenti persze, hogy a többségében szlovák vidéken élő szlovák-magyar házastársak esetében természetesnek számít, ha gyermekük szlovák tanítási nyelvű iskolában tanul. Mindkét esetben azonban érvényesülnie kell a másik szülő anyanyelve elsajátításának a gyermek részéről.
Azt mondják, vagy ki sem mondják, hogy befolyásolja a magyar szülők döntését a kényelem. Kényelmes lehet a gyermeket pl. a közelebbi óvodába, iskolába adni, mégha annak szlovák is a tanítási nyelve, mint a távolabbi magyar óvodába, iskolába járatni, utaztatni. Ez sem igaz! Rácáfol erre az okfejtésre számtalan példa, amely azt bizonyítja, hogy a szlovák szülők inkább utaztatják gyermeküket még a távolabbi oktatási intézménybe is, ha helyben nincs szlovák iskola (ez is előfordul). Vállalják ezt a „kényelmetlenséget”, mert tudatosítják, hogy gyermekük hosszú távú jövőjének ez a megfelelő eljárás. Ugyanez a tudat miért nem lebeg a magyar szülők előtt? (Tisztelet néhány kivételnek!) A magyar szülők kevésbé öntudatosabbak talán szlovák társaiknál? Ha így lenne, akkor itt az ideje, hogy kövessék a példát! Hozzanak meg minden áldozatot gyermekükért!

Azt mondjuk: több ismeretet, tudást könnyebben szerez meg az a gyermek, aki anyanyelvén, dajkanyelvén, az altatódalok és mesék nyelvén szívta magába az édesanyai nyelv szavait, szellemét , hangulatát. Az ilyen gyermek magyar iskolában tanul.
Azt mondjuk: habár a szlovák iskolában végzett magyar szülők gyermekei közül is lettek úgymond sikeres emberek, töltenek be magas tisztségeket, s ez a magyar ember talpraesettségét bizonyítja, de még ők is többre vihették volna, ha tudásukat édesanyjuk, nagyszüleik, az ősök nyelvén szerezték volna mindazzal a többlettel, amelynek hiányában szegényebbek lettek. Bizony, ők nem kapták meg az anyanyelv védőoltásait: Petőfi szabadságszeretetét, Arany szókincstárát, Tóth Árpád jelzősorvadás elleni cseppeit, Ady és a gondolat igazát… Felmérések számadatai bizonyítják napnál világosabban, hogy túlnyomóan többre azok vitték az életben, akik magyar családba születve tanulmányaikat magyar iskolában végezték. Hihető ez a megállapítás, de ha mégsem hiszik, csak utána kell járni, feladni a kényelmet, a megrögzöttséget, beidegződést, amely fogva tartja az ebben kételkedőket. Igaz, rossz lelkiismerettel fölötte kényelmetlen tükörbe nézni…
Azt mondjuk: anyanyelven hatékonyabb a tanulás. Szóból ért az ember. Aki anyanyelvét jól elsajátította, az világosan, egyszerűen, tömören és választékosan beszél, éppen ezért könnyedén tanul idegen nyelveket is.
Azt mondjuk: a politikai határok eltűnésével (lassan ebbe az irányba botorkálunk) egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a lakott ország nyelvének különböző szintű ismerete nem döntő. Fontos lehet, de nem kizárólagos. Ismerjük a mondást: ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz s ennek igazát meg nem kérdőjelezzük. De a sajátunkat elhanyagolni, mellőzni, nem használni ékesen, bűn, amely nemzetárulással felér. Különösen a ma még létező országhatárok keskenyebb-szélesebb sávjában élők esetében kirívó az a jelenség, amely minden érv ellenében a szlovák iskolát részesíti előnyben a magyarral szemben a tanítás nyelvének megválasztásakor. Ennek következményétől: a magyar iskolák elsorvadásától mentsen meg az Isten!
Azt mondjuk: a magyar iskola – bár nem mindig és mindenhol a megfelelő szinten és módon – de alapjában mégis az évezredek magyar kultúrájának a közvetítője, a magyar nyelv védőbástyája, a magyar szellemiség éltetője. Hacsak részeket közvetít, mégis egészet ad. Akit megfertőz, azt nem tántorítják el idegen hóbortok, divatok, eszmék. Annak öntudata erős, hite szilárd, jövője igéretes.
Azt mondjuk: a magyar alap- és középiskolát végzett diákok ma már Szlovákiában is magyarul folytathatják egyetemi tanulmányaikat (komáromi Selye János Egyetem), de nyitva áll előttük – éppen magyar anyanyelvűségüknek köszönhetően – Magyarország összes egyeteme. Ugyanakkor sikeresen végezhetik egyetemi tanulmányaikat mind a szlovák egyetemeken, mind a világ országainak felsőoktatási intézményeiben, éppen azért, mert hála magyar anyanyelven szerzett alapos tudásuknak az idegen nyelvek sem okoznak számukra leküzdhetetlen akadályt a cél felé vezető úton.

Kérdés: mi szól hát végül a magyar iskola mellett?

Minden. A tények, az érvek, a józanság, az élet.

Az EGÉSZ-ség.

Urbán Aladár


 

Holnap vagy, Gyermekem

– szólítalak. Én a Jelen, aki sokat örököltem: tapasztalatot, tudást,

érzést, szokást és Édesanyanyelvet. E sok kincset kell átadnom neked. S az árral szemben úszó Hűséget. Hűséget, mely megőriz, megtart, megvéd, oltalmaz az emlékhantoló időkben, ha jönnek még, mert jöhetnek. Jöhetnek, mert akié a hatalom, azé a hála. Hálás nemzet lettünk, sarja vagyunk, Gyermekem. Hálát adunk a legyőzőinknek, az eltipróinknak, hálát rebegünk a kifosztóinknak, megcsonkítóinknak, hálát mondunk a kisemmizőinknek, mikor gyermekeinket nekik kínáljuk, adjuk. Önfia vágta sebét. Nézz körül magad körül, Gyermekem: hányan fordítanak hátat múltjuknak, hányan köpik szembe szüleiket, hányan dörgölődznek az éppen ügyeletes győztes hatalomhoz kegyeit keresve, hányan hajszolják a sulykolt sikert, mállanak és válnak tömegemberkévé, arc nélküli tömeggé, formálható masszává…

Te ne légy ilyen! Te jobb sorsot érdemelsz a Teremtőtől! Te Magyarnak születtél. Te őrizd azt a nyelvet, amelyet népedtől örököltél, amely még egy angol nyelvész szerint is isteni titkot rejt. Aki ezt a titkot megfejti, isteni titkot fejt meg. Angol mondta, nem magyar. Higgy neki! Ezért fáradozz! Légy hű ehhez a nyelvhez! Nagyobb kincs ez minden földi kincsnél. Keresd ezt a kincset nagyszüleid tetteiben, meséiben, édes szüleid intő-féltő szavában, szellemi elődeid – szellemóriások ők! – gondolataiban! Tanulmányozd őseid életét, harcát, küzdelmét, hitét, az egyszerű hétköznapok tetteit, a pirosbetűs ünnepek fényességét! Tanuld meg becsülni mindazt az értéket, mellyel ez a te ezerszer próbára tett néped gazdagította az egész emberiséget! Erre légy büszke, ne pénzen szerzett vagyonodra, ebből táplákozz, ne hiúságból, ezt add majd elő, ha eljön az idő. Mert mindennek eljön az ideje. A rosszak megbűnhődnek, a hitványak tovább satnyulnak, a holmi kövérebb kendermagért magukat, elődeiket s nemzetüket eladók-feladók lakolnak hűtlenségükért, elnyerik jutalmukat a jók s győzedelmeskedik az igazság.

Így lesz, meglásd, mert a víz szalad, a kő marad. Légy te kő, kemény kő, kőszikla erős Hűség! Ezt a Hűséget kell megszerezned. Figyelmeztetlek: nem adják ingyen. Meg kell küzdened érte. De bízva bízzál, ne félj! Mert aki édesanyanyelvén tanulja ezt a feladatot, annak játszi könnyedén sikerülni fog. Ezért jársz te, Gyermekem, magyar iskolába. Magyar iskolába, mert az Isten úgy akarta: magyarnak szülessél. Ezt soha ne feledd! Ne feledd, hogy rád magyarként van szüksége a teremtett világnak! Magyarként s emberként. Vésd jól emlékezetedbe, eszerint élj s így add majd tovább!

Holnap vagy, Gyermekem!