Textus: Pál apostolnak a Kolosséiakhoz 3,14
Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.
Urunk születését ünneplő keresztyén gyülekezet, drága testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ki az közületek, aki még nem öltöztette fel a karácsony fáját? Ki az közületek, aki még nem vette elő szekrényéből a legszebb ruháját? Ki az közületek, aki még nem terítette meg az ünnepi asztalt? Mindenki ékesen és szép renddel várja a sokak számára, egész évben legteljesebb ünnepet: a szent karácsonyt. De vajon minden megvan? Semmit sem felejtettünk ki vagy el? Mindenkit meghívtunk hajlékunkba? Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ünnep van?
Pál apostol egy olyan közösségnek szól, ahol nem igazán tudják, hogy hogyan kell ünnepelni. Egy olyan gyülekezetnek ír, ahol minden van, csak a leglényegesebb maradt ki a szolgálatukból, mindennapi életünkből és mindenkori ünneplésükből. Valami hiányzott, ami miatt ezt a közösséget nem lehet Isten gyülekezetének, Isten választott népének nevezni. Valami ott legbelül, valami ott a mélységekben, ott a szív rejtekében hiányzik. Valami, ami kimondhatatlan, megfogalmazhatatlan, szavakkal nagyon nehézen kifejezhető. Pálnak nem az a célja, hogy egyes, az életből felvetődő konkrét kérdéseket megoldjon. Mégis, azt mondja: valamit még magatokra kell ölteni ahhoz, hogy Isten gyermekei legyetek, és világítsatok ez elfajult nemzetség között. A felöltözés tehát olyan pillanat, olyan alkalom a keresztyén ember életében, amely lényünk mélyéjig hatol. Természetünkbe vágó változást jelent. Hogyan lehetséges ez?
Ha magunkra nézünk, akkor az új természet vonásait, nem találjuk meg magunkban. De ha életünkben a hangsúly áttevődik Krisztusra, akkor Ő átkeleszt bennünket, mint a kovász a tésztát. Krisztus lesz a mi életünk. Olyan jellemző vonást építünk be az életünkbe Általa és Vele, ami ránk egyáltalán nem jellemző: Csak Ő rá.
Első üzenete Isten Igéjének az, hogy fel kell öltöznünk. Fel kell belsőleg öltöznünk. Nekünk sem lehet kívülállóként szemlélni Krisztust. Nekünk sem lehet teljesen közömbösen megünnepelni a szeretet, a békesség, a jóságos szív, a család ünnepét, vagy hívjuk akárhogy is. Krisztust magunkra kell öltenünk. Krisztust be kell fogadnunk. Istállóvá, jászollá kell formálni a szívünket. Ez nem a te munkád, ez nem a te szolgálatod, ezt Isten végzi el Benned. Úgy ahogy elvégezte a pásztorok szívében, úgy ahogy elvégezte a napkeleti bölcsek szívében, úgy ahogy megadta Máriának és Józsefnek, hogy a sok nem ellenére Isten által felövezett, felöltöztetett emberek lettek. De úgy is, ahogy megvonta Heródestől, aki csak önmaga javát kereste. Szívben és lélekben magunkra ölteni Krisztust. Felvenni Őt és levetni minden mást. Elfelejteni a szomorúságot, elfelejteni az egyedüllétet, elfelejteni a válást, elfelejteni a különbségeket, és felvenni az Isten által kínált teljességet.
Mit kínál nekünk ma Krisztusban Isten? Önmagát. A szeretetet, amely összefog, egybeszerkeszt mindent. Az egyetlen igazi hajtóerőt, amelyben az ember meglátja, hogy mit tett érte az Isten. Mit tett velünk az Isten?
Ezt kérdezi Zofóniás is. Ezt kérdezi mindenki, aki ma idejön. Mert ha önmagunkra nézünk, akkor csak ez jut az eszünkbe, és természetünk szemrehányóan a különálló dolgokat keresi. Isten azonban a különálló dolgokat akarja összeerősíteni. A teljesen emberileg nem látható utakat akarja egy vágányra terelni. Betegségedet akarja gyógyítani, gyermeked fájdalmát akarja csillapítani, unokád életét akarja összerakni, fogságodat, magányodat, egyedüllétedet akarja egybekovácsolni. Jézusban ez a tökéletes szeretet érkezett közénk. Ez által a szeretet által szegények és gazdagok, árvák és özvegyek, teljes és csonka családban élők számára egyetlen orvosság az, amit Isten kínál: a szeretet. Minden göröngyöt, minden görcsöt, minden ellenállást csak az Ő szeretete tud feloldani. A mindent átfogó és mindent egybeszerkesztő szeretet. Mert amit az ember elválaszt, kettévág, azt Isten újból és újból összerakja. Egyetlen és igazi hajtóerő számunkra az Isten szeretet, aki önmagában mutatta meg, hogy mennyire szereti teremtményeit. Nincs olyan Isten, mint a mi Istenünk, aki tökéletes szeretettel jön közénk. Minden ellenére és mindenek árán téged keres, téged ölel, téged pólyál be, hogy valóban felöltöztetett gyermeke légy. Nem akarja, hogy lelki vagy testi hajléktalanok legyünk. Nem akarja, hogy lelki vagy testi árváság, özvegység jegyeit hordozd magadon. Nem akarja, hogy magadat hibáztasd olyan dolgok miatt, amik tőled függetlenül történtek. Nem akarja, hogy házasságod, gyermekeiddel való kapcsolatod, ne talán válásod, teljesen befolyásoljon téged. Keresd ma Őt, aki olyan ruhát ad lelkedre, amelyben teljesen megnyugszol. Ő ruház fel téged és nyújtja védő karját: a teljes szabadulást adja. A szeretet pedig felszabadít.
Az Isteni szeretetben nincs semmi fonák, nincs semmi ártalom, nincs semmi baj, csak öröm, ujjongás és hálaadás van. Mindenért. Mert karácsonykor nem a fa alatt találod meg a legteljesebb ajándékot, nem az ünnepi asztal lakat jól, és nem is a legszebb ruhád öltöztet ünneplőbe, hanem az az Úr, aki megengedte, hogy most ebben a gyülekezeti közösségben, itt Rozsnyón, éld át a legteljesebbet: a szeretetet.
Imádkozz azért, hogy a mennyből érkező legbecsesebb ajándék: a tökéletes szeretet egyesítse sokszor háborgó belsődet, egyesítse más utakon járó családtagjaidat, egyesítse ellenkezőleg gondolkodó gyülekezeti tagjaidat, egyesítse ezt a felaprózódó világot. Fohászkodj, hogy a távolban lévő édesanyák, édesapák, nagymamák, nagyapák, gyermekek, unokák szíve is megértse és megérezze: Krisztus szeretetén túl nincs más, ami egyesít minket.
Ne keresd a fa alatt, amit rég elveszítettél, ne keresd a tányérodban, ami nem lakat jól, ne keresd ruhás szekrényedben a megoldást, keresd ott, ahol mindenre megoldás van: a betlehemi jászolbölcsőben. Az Isten szeretet. Ő Fiában mindenre fel tud készíteni: a jóra és a rosszra is. A meggondolatlan különválás helyett, az otthontalanság helyett, a hontalanság helyett menj ma Jézus elé és énekeld az angyalokkal te is: Dicsőség a magasság Istennek és a földön békesség, az emberekhez jóakarat. Sorakozz azok társaságába, akiket az első karácsonyon egybeszerkesztett az Úr szeretete: menj a pásztorokkal, menj a napkeleti bölcsekkel, menj Simeonnal és Annával Krisztus elé, hogy lássák a te szemeid üdvösségedet.
Ne feledd, engedd meg ma Istennek, hogy valóban ünneplőbe öltöztessen. Valóban szíved és lelked is az övé legyen, aki mindent, tökéletesen mindent nekünk adott Jézus Krisztusban. Menjünk el ma egészen Betlehemig, hogy lássuk, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Úr és ott meglássuk, hogy Isten szeretete a legteljesebb ajándék.
Csak így élheti át minden egyedülálló testvér, minden család, minden gyülekezet azt a teljességet, amit egyik idős, kórházban lévő, özvegy nőtestvérüktől hallottam bizonyságtételként úrvacsoraosztás alkalmával. Ő a kórházban is így ünnepel ma, ahogy 2. osztályos tanulóként megtanulta és egész életében gyakorolta megboldogult, hitben járó férjével: „Karácsony estéjén, Hogy a csillag támad: Kinyitnám aranyos Gyöngyös palotámat. Minden elhagyottat Oda gyűjtögetnék, Sápadozó árvát Szárnyam alá vennék. Ha koldus, ha bűnös: Nagy birodalmamba’ Szerető szó nélkül Senki sem maradna. Könnyet ahol látnék: El azt sem kerülném, Szép selyem kendőmmel Szépen letörülném!” Nagy birodalom lehet ma és életünk minden napján minden emberi szív, amely ma Isten tökéletes szeretetén keresztül megmutathatja, milyen ruhát öltött magára Krisztus által és Krisztusban. Ámen.
Buza Zsolt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50764,50289″}
