82 éve a március elején megtartott putnoki (Magyarország) vásárból három csehszlovákiai illetőségű gömöri magyar soha nem tért vissza. Sortűz áldozatai lettek, ugyanis golyózáporral fogadták a hazafelé igyekvő vásározó csoportot a határ innenső oldalán lesben álló cseh csendőrök és fináncok. A tragikus eseményt Farkas Ottó idézi fel készülő könyvében, amelynek a Csempészek finánctűzben címet adta.
A gömöriek a trianoni diktátumot követően is csapatostul jártak át az új határon a magyarországi Putnok vásáraira. Amikor eladták portékáikat, a kapott pénzen bevásároltak és csoportokba verődve elindultak hazafelé. Ha többen vannak, biztonságosabb, gondolták. Farkas Ottó kutatásaiból kiderül, hogy a határsértést kezdetben egyik oldalon se vették komolyan, ám a harmincas években már más volt a helyzet. A határsávokban gyakran dördültek el a fegyverek, és a finánc¬puskák golyói sokszor okozták a csempészeknek tartottak halálát.
1933. március 3-án a putnoki nagyvásárból egy huszonkilenc főből álló csoport igyekezett az országhatár felé. A batyujukban jórészt élelmiszer, pálinka és petróleum volt, az, amit Magyarországon olcsóbban tudtak beszerezni. Úgy tervezték, a sötétség leple alatt észrevétlenül átsé¬tálnak a határ túloldalára. A csoport Serényfalvánál Abafala és Sajószentkirály felé menetelt, amikor előttük váratlanul sok kis elemlámpa villant fel és lövések dördültek.
A lesben álló fináncok a csoportba lőttek. Ketten a helyszínen életüket vesztették, egy harmadik személy a tornaljai kórházban halt bele sérüléseibe, sok volt a sebesült is. Később a csoport egyik tagja így emlékezett vissza a tragikus eseményekre: „A Miklósfalvapusztán át Szentkirályba igyekvőket a felfejlődött cseh pénzügyőrök és csendőrök rajtaütésszerűen golyószóró-fegyverrel lőtték. A két halott neve: Ligárt Jolán és Ligárt József. A lány, amint a pénzügyőrök és a csendőrök körülvették a csoportot, csomagját azonnal letette és leült a földre. Közvetlen közelről lőtték le. Az elesetteket a szentkirályi hullaházban csendőrök őr¬zik, a vizsgálat lefolytatásáig tizenhat csendőr vette körül a holttetemeket, amelyekhez még az elesettek és a sebesültek hozzátartozóit sem engedték oda.”
Egy korabeli napilap, a Magyar Hírlap megtudta, hogy „a cseh pénzügyőrök készültek a rajta¬ütésre; sok más helyről csendőröket központosítottak, hogy megtámadják a putnoki vásárosokat. A húsz-huszonöt főből álló, golyószóróval fölfegyverkezett osztag a fegyvert akkor is használta, ami¬kor a szerencsétlen vásárosok az első puskalövésre és a csendőrök villanylámpáinak kigyulladása¬kor már megálltak. Igen nagy aggodalom van a falvakban, amelyekbe az üldözöttek hazatértek, olyan nagy a felháborodás, hogy a szenvedélyek kirobbanásától tartanak”.
Farkas Ottó hozzáteszi, a történteknek persze, a hatalom elvárása szerint, elrettentő hatása volt, az emberek már nem mertek a putnoki vásárba átruccanni, bármilyen olcsón kínálták por-tékáikat az árusok. Ez a történet is árnyalja a demokráciája kapcsán oly gyakran agyondicsért első Csehszlovák Köztársasság megítélését. A gömöri sortűz egyáltalán nem volt egyedi eset.
BA, Felvidék.ma
