A Középső-Ipoly mente jeles települése, az oklevelekben először 1232-ben Bolug néven említett Ipolybalog is szerepelt a családfakutatók állomásai közt. Több oknál fogva is. Hisz, mint a nádasi Tersztyánszky család történetét összefoglaló Tersztyánszky Dezső egykori plébános, alesperes kiadványából is tudjuk, a Hont megyei szolgálatba lépett Tersztyánszky II. Mihály „fényes pályafutása” során nagyfalusi birtokát újabbakkal is bővítette, többek közt Ipolybalogon s a hozzá közeli Ináncs-pusztán is. Aztán az itteni magyar tannyelvű általános iskola felvette a családok egyik kiemelkedő ősének, Ipolyi Arnold püspöknek a nevét. Nem utolsó sorban pedig a királykoronás templom s magyar Szentkorona itt látható mása is vonzotta az ősi hívő magyar családok leszármazottait.
A túrát előkészítő Havass Miklóssal, Alkér Andrással és Tersztyánszky Évával már régebben felkerestük az itteni 
iskolát, ahol Molnár Barnabás igazgató fogadott, s bemutatta az intézményt, annak Ipolyi-termét s a névadó tiszteletére rendezett kis kiállítást. Ugyanitt találkoztunk az iskola hittantanárával, György Ferenc helybeli plébánossal, aki lelkes ápolója az Ipolyi- s a Szentkorona-hagyományoknak. Már ekkor megfogalmazódott a gondolat a nemesi családok utódaiban, hogy, ha az iskola szobrot állít névadójának, a kezdeményezést támogatni fogják, s anyagilag is hozzájárulnak annak kivitelezéséhez.
Június ötödikén a 16 túrázó György atya s e sorok írójának kalauzolásával a messzi földön híres ipolybalogi templomot tekintette meg. Ha a falut Ipolyság felől közelítjük, először is a település előtti magasabb ponton álló templom tűnik szemünk elé. A vidék egyik legrégibb Árpád-kori temploma ez, amely a községet országszerte, sőt a határon túl is ismertté tette. Hont megye monográfiája s a Pozsony – Nagyszombati Egyházmegye adatai szerint Ipolybalog temploma már 1100-ban a mai helyén állt.
Az eredetileg román stílusú épületet többször átalakították, s azon ma valamennyi építészeti stílus nyoma 
felfedezhető. A román kori emlékeket elsősorban a templomhajó őrzi. A déli főkapunak azonban ma már csak a töredékei emlékeztetnek a legrégibb korra. A török kiűzése után a bejáratot módosították, egy kis méretű szegények házát építve a déli falhoz. Ezt 1926-ban lebontották, s a régi ajtót is befalazták. Sérült maradványai az 1979-es restauráláskor kerültek elő. A déli ablakok fragmentumai szintén a román korra emlékeztetnek. Az épület legértékesebb korai maradványai a templom vízdobó kövei.
A szentély eredetileg kör alakú volt, amiről a apszisz négy oldalpillérének helye tanúskodik. A pilléreket valószínűleg a barokkosításkor bontották le. A régi szentély keleti ablaka – amely ugyancsak a legutóbbi nagyobb restauráláskor került elő – megőrizte eredeti formáját. Nem került azonban a felszínre a mai barokk oltár mögötti falfreskó, amely a község védőszentjének, Szent Miklós püspöknek gyönyörű ábrázolása. A kora gótikus falkép szakszerű felújítására a restauráláskor pénzszűke miatt nem kerülhetett sor, ezért a festmény a mai napig a mészréteg alatt rejtőzik.
A templom apsziszának belső tere a korai gótika jegyeit viseli magán. A csúcsíveken kívül ennek legrégibb eleme a szentély és a sekrestye közti átjáró kőajtó, valamint a falba vésett kő szentségtartó.
A sekrestye valószínűleg a barokk korban épült. Ekkor kapott barokk formát a torony is, melyet azóta szintén módosítottak. A templom tornyán a magyar királyi korona mása látható. Ennek okát azzal magyarázzák, hogy Károly Róbert magyar és Vencel cseh király trónviszálya idején a koronát egy éjszakán át ebben a templomban őrizték (Csáky 1996,11). 1304 augusztusában Vencel csapatai nemzeti kincsünkkel Vác felé indultak. Rétság és Horpács volt a következő útirány, majd a dejtári Ipoly-hídon átkelve Balog felé tartottak, ahol augusztus 14-én éjjelre a koronát a templomban elrejtették (Cseke 2005,29). Az ipolybalogi istenháza az egyetlen Szlovákiában a pozsonyi Szent Márton-székesegyházon kívül, melynek tornyát a magyar korona díszíti, s ez a Kárpát-medence három templomának tornyán látható leghűbb Szent Korona-másolat. A Hont megyei Pongrácz Lajos helytörténész még azt írta 1899-ben, hogy „a templom tornyán a keresztnek koronávali ellátása valószínűleg akkor történt, midőn a Bocskai és Bethlen idejébeni harcokkor a korona Pozsonyból az Ipoly völgyén átvonuló országúton hol Kassára, hol Zólyomba, s tán Fülek várába is vitetett”. (Honti Lapok, 22.sz.) Újabban azonban tudni vélik, hogy a korona már 1464-ben, Mátyás király rendeletével került a templom tornyára (Elmer: Új Ember. http://209.85.104).
Arról is ír Pongrácz, hogy a XIX. században a torony javításakor a koronát kereszttel akarták kicserélni, de a balogi
nép ezt nem hagyta. Az ipolynyéki plébános a „nép öregjeitől” értesülvén „ellenkezésük kegyeletes okáról /…/ nem kívánta többé a templom tornyán kereszttel felcserélni a koronát”. A Historia domusból tudjuk, hogy a balogi templom tetejének zsindelyezésére 1852-ben került sor, ám az idézett esetről itt nem írtak. Volt viszont a korona körül probléma az 1979-es restauráláskor is, de a balogiak Montskó Tibor kanonokkal az élen ekkor is kiálltak a szent ereklye mellett.
A mai plébános, György Ferenc 2001-es idekerülése után azt is kiderítette, hogy 1924-ben a csehszlovák hatóságok befalaztatták azt az üreget, melyben a Szentkoronát őrizték. Az egykori szószék alatti helyet azóta újra kibontották, s 2005-től itt őrzik a korona hiteles másolatát. Ezt Kevi Farkas budapesti ötvösművész készítette a teljes hűségre törekedve, még a zománcképeket is égetéssel készítve. Hogy a másolat 2005-ben ide kerülhetett, abban nagy érdeme volt Balogh Gábor akkori polgármesternek és a faluból elszármazott Pásztor Béla veresegyházi polgármesternek is. A becses kincset Paskai László bíboros szentelte fel, s az ipolybalogi templom a Szent Koronával azóta az Ipolyon innen és túl egyféle zarándokhely lett.
Ugyancsak György Ferenc kezdeményezésének eredménye, hogy a templomhajó mennyezetét ma Ján Chovan faragómester húsz alkotása díszíti, melyeken ott látható a Nagyboldogasszony, a két Zobor-hegyi remete, Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Erzsébet és Margit, Szent Gellért püspök s egyéb szimbólumai a magyarságnak.
A templom kórusának mellvédjén a tizenkét apostol s az Üdvözítő szobra látható. A plasztikák valószínűleg a XVII.-XVIII. századból származnak. Eredetileg más templomban voltak, de helyük pontosan nem ismeretes. Stílusuk korai barokk, ám egyes elemek, például a Szent János-szobornál átmenetet képeznek a gótika és a barokk között.
A barokk főoltár festménye Szent Miklóst ábrázolja, s nem képez különös művészi értéket. A két középső szobor Szent Antalt és Assziszi Szent Ferencet jeleníti meg. Ezek talán a XVIII. században kerültek ide valamelyik nagyobb szerzetesrendi templomból, amikor II. József feloszlatta a rendeket. Talán a szécsényi ferenceseknél lehettek eredetileg, hiszen ők voltak legközelebb a faluhoz, s a két szent elsősorban az ő körükben volt különös tiszteletben (Montskó Tibor szóbeli közlése 1990-ből).
A főoltár másik két fekete szobra egykor a mellékoltárokat díszítette. Az értékes alkotások származási helye valamelyik jezsuita központ lehetett. Talán Ipolyság is számításba jöhet. Nepomuki Szent János és Xavéri Szent Ferenc ugyanis a jezsuiták kedvelt szentjei (Csáky 1996, 12).
Az említetteken kívül a templomban látható még néhány más szobor is, köztük a Piéta, Kis Szent Teréz, Szent Antal, Madonna, a Krisztus király-szobor, de van még szobra a Fatimai Szűzanyának, az Isteni Irgalmasságnak is. A fehérre meszelt falakat egykor Nagy József szlovákiai magyar képzőművész keresztutat ábrázoló kifejező és megragadó metszeti díszítették. Ezek ma is a templomban vannak, de régebbi helyükre új, fából készült alkotások kerültek, ugyancsak Ján Chován műhelyéből. A templomban számos újabban készült liturgikus berendezés is látható, az ablakokat pedig színes üvegfestmények díszítik. Ezekről a helybeli plébános nagy szakértelemmel beszélt. A jelenlévők leróhatták kegyeletüket a Szentkorona előtt is, melyet az atya az Úr asztalára helyezve mutatott be kellő alapossággal és nagy-nagy szakértelemmel.
Az épületet körülvevő, lőrésekkel ellátott vastag kőfal védelmi célból épülhetett a középkorban. A régi kőfal fedelének felújításáról a Historia Domusban is írtak 1869-ben. Akkor valószínűleg szakszerűbben végezték el ezt a munkát, mert később a nyers kőfalat bevakolták. A kőfal bejárati faajtaja Rados Imre helybeli faragómester munkája. Az 1896-ban készült millenniumi kapu, a kor népi faragóművészetének szép példája. A két felső ajtótáblán Jézus és Máira Szívét láthatjuk, virágmotívumokkal díszítve, ezzel a szöveggel: „Oh édes Jézuusnk szíve,/ Add, hogy forrón szeressünk”, illetve: „Szűz Mária édes szíve,/ Légy a mi menedékünk”.
A bal alsó táblán az országcímer és a magyar királyi korona látható, az alábbi szöveggel: „ Oh anyánk, Mária, áldd meg országunkat,/ Hű magyar népedet és jó királyunkat.”A jobb alsó táblára Hont vármegye címerét s ezt a szöveget véste a mester: „Árpád apánk vérrel szerzé e drága hont,/ Küzdj érte hűséggel vitéz vármegye, Hont.” Volt időszak, amikor ez az ajtó is szemet szúrt a hatalomnak, s el akarták tüntetni. A balogiak azonban ezt is megvédték, bár egy időre pléhvel fedték le Rados Imre alkotását. A túrázók tehát lélekemelő élményekkel gazdagodtak, s folytatták útjukat észak felé, melyről a következőkben számolunk be.
A képek Csáky Károly felvételei, illetve a szerző archívumából valók
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54296,47925,47716″}
