55544

A losonci születésű Szvorák Katalin Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművésznek a napokban új albumai jelentek meg.

„Három albumot jelentettem meg saját kiadásban. Julka unokámat a Tente baba című lemezzel leptem meg. Szintúgy a napokban jelent meg harmincnegyedik önálló kiadványom, melynek Ajándék a címe. A rockos-, poppos, kortárs-zenés, versmegzenésítéses válogatott számokból álló albumot barátaimnak, tisztelőimnek ajándékozom majd.” – nyilatkozta a Felvidek.ma-nak Szvorák Katalin.

A népdalénekes legújabb lemezén olyan újraénekelt és hangszerelt Szörényi- Bródy számok hallhatók, melyeket a Tárkány Művek zenészei és Szörényi Őrs fiatal lelkülettel és érzékenységgel hangszereltek újra. A népi hangszeres variáns erőteljes üzenete a mának is szól, hiszen az albumon három generáció kézfogása „hallható”, jelezve, hogy az igazán jó zene műfajától függetlenül örökérvényű. A Keresem a szót című lemez a Szerencsejáték Zrt. és a MOL támogatásával látott napvilágot és csak egyetlen egy helyen kapható, rendelhető meg, a budapesti, Király utca-i Lemezkuckóban. A legújabb CD 11 dalt tartalmaz: 1. Hej, így tedd rá, 2. Sárga rózsa, 3. Csak egy dal, 4. Bánatvirág, 5. Vörös Rébék, 6. Kisvirág, 7. Fáradt vagyok, 8. Éjszaka, 9. Még fáj minden csók, 10. Keresem a szót, 11. Nemsokára elmegyek. Ezek közül kettő (Keresem a szót és a Sárga rózsa) meghallgatható a legnépszerűbb videómegosztón.

„A hangot mindig megtalálom, de a „szót keresem”, mert csak az énekelt szavak embere vagyok születésem óta. Szóbeli önmenedzselésem szinte önleépítést eredményez, így szájról-szájra terjedek, akár a népdal és kézről-kézre, faluról-falura, városról- városra adnak tovább a kisközösségek. Mindössze egy hónapig volt egy aranyos menedzserem, Emőke, de ő elment szülni. Boldog ember lett és én továbbra is vidáman alkothatok szertelen-végtelen szabadságomban. Most is három albumot jelentettem meg saját kiadásban. Szeptemberben jelenik meg Kudlik Julival újabb közös lemezünk, az adventi időszakot gondolatban és dalban bemutató Várakozás, melynek első bemutató előadásai december legelején lesznek Lekenyén, Berzétén, Tornagörgőn és Torna községekben” – tudtuk meg a népdalénekestől.

Szvorák Katalin 1958-ban Losoncon született. Öt évig volt pinci kisleány, majd tizenöt évig Füleken nevelkedett. 1980-ban egyetlen külhoni magyarként a Népművészet Ifjú Mestere lett, 81-ben csehszlovák állampolgárként megnyerte a Röpülj pávát. Több tucat díj, elismerés birtokosa, Pinc község egyetlen díszpolgára. Az első komoly elismerése, a Liszt-díj 2000-ben érkezett, a kuriózumnak számító Alternatív Kossuth-díj pedig 2010-ben. 2013-ban „váratlan ajándékként” Kossuth-díjat kap. Övé az első gyermekeknek szóló népdalokat tartalmazó lemez és az első egyházi népénekes album. Lemezt készített agyvérzéses betegek gyógyítására, megjelentetett egyházi énekes trilógiát is. Egy másik tematikus albumán a Teremtést dicséri történelmi egyházak énekeiben. Kudlik Julival két „szeretettel” lemezt készített.

Harminchét év alatt 43 országban koncertezett, csupán egy hónapig volt menedzsere. A csöndben alkotó, önjáró, menedzser-nélküli és rivaldát kerülő Szvorák Katalin „aranyhangját” – Utassy József szerint – „ ezüst muzsika kíséri”, „Énekhangjától megszépülünk” – vallotta Tamási Lajos. „A dalaiban vándorló üzenet e tágabb hazában a vox humana küldetését vállaló mindenkori kisebbségek hitvallása”, mások szerint Szvorák Katalin zenei világa: „saját világ. Nem utánozható, nem is utánozandó. Éneklése maga a nemes egyszerűség, a méltóság hangja, ahol az énekelt dal iránti alázat szólal meg.” Minden megnyilvánulása az éneklés művészetén túl is emberi tartás. Palotai Erzsi szerint: „Benső fényforrás ő, a napsugár kishúga”.

Az egyik CD-t a Felvidék.ma facebook oldalának 7000. kedvelője nyeri. Tetszikelje az oldalunkat: www.felvidek.ma

55544a55544b

BB, Felvidek.ma