Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója

Június 4-én, Pereden a Mátyusföldi Nagycsaládos Egyesület ünnepi programsorozattal emlékezett a Nemzeti Összetartozás Napjára.

Megemlékezés és koszorúzás az Esterházy János emlékhelyen

Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója ünnepi beszédében rámutatott: „A magyar nemzet olyan, mint egy fa, ha ágai gyengék és szerteágazóak, akkor egy kis szél is kárt tehet benne. Ha ágai erősek és összekapaszkodnak, a vihar sem tesz helyrehozhatatlan kárt benne. Viszont nehéz összetartozásról beszélni ott, ahol ezeréves kultúrát vetnek le az emberek, mint egy kopott kabátot. A nemzeti értékek továbbadását nem várhatjuk másoktól, magunknak kell tennünk érte. Ezt a saját családjainkban kell elkezdeni, megtanítani gyerekeinknek, hogy legyenek büszkék értékeinkre, mert ezzel másokét nem csorbítják.”

Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) felvidéki felelőse kiemelte: „Ez a nap azért különleges, mert együtt tölthetjük a Vajdaságból, Kárpátaljáról, Magyarországról és Felvidék több részéről érkezett vendégekkel. Az igazi összetartozás abban mutatkozik meg, hogy erősíteni tudjuk egymást megmaradásunkban.”

Krizsán Vilmos, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének (VANCSESZ) elnöke elmondta: „Dr. Molnár Imre és Pásztor Csaba munkájának köszönhetően Esterházy János hagyatékát egyre többen ismerik Délvidéken is. A Nemzeti Összetartozás Napján hangsúlyoznunk kell, hogy a magunkban hordozott nemzeti értékeket, hagyományokat nemcsak erősítenünk kell, hanem tovább is kell adni gyerekeinknek.”

Pataki János, a KCSSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: „A Nemzeti Összetartozás Napjának ünnepe alkalmat ad arra, hogy közösen találjuk meg az utat, amely a jövőbe vezet. Ebben a jövőben bátran vállalnunk kell magyarságunkat az anyaországban és a határon túl.”

Hideghéthy Andrea, a Szövetség a Közös Célokért társulás (SZAKC) képviseletében Pogány Erzsébet a SZAKC igazgatójának üdvözletét adta át a megemlékezőknek.

Az emlékezés koszorúit helyezte el Pásztor Csaba, a MÁNCSE elnöke, Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke, Pataki János, a KCSSZ elnöke, Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Jurás Gábor, Pered község alpolgármestere és Harsányi Imre, a Palkovics Viktor Társulás képviseletében.

A Családlánc felvidéki tagszervezetei közül részt vett a koszorúzáson a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Kuckó, valamint a Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás.

A program a Római Katolikus Templomban folytatódott, ahol a peredi csatában elhunyt hívekért szentmisét mutatott be Tóth László püspöki helynök. Nagy szeretettel üdvözölte a határon túli vendégeket: „Ez a nap a testvériség, a barátság és a szeretet ünnepe legyen!” – felszólítással zárta a szentmisét Tóth László.

Színházi előadás

Jurás Gábor, Pered község alpolgármestere is köszöntötte a vendégeket a községben, majd a színházi előadás témájára hívta fel a figyelmet: „Görgey szerepét sokan sokféleképpen értelmezik téves információk alapján., A múlt hibáit azonban a XXI. században már ne kövesse el a magyarság.”

Az ünnepi nap méltó zárásaként a Jászai Mari-díjas Dráfi Mátyás színművész főszereplésével, a Teátrum színházi polgári társulás előadásában, a Görgey című drámával emlékeztek a résztvevők a dicsőséges tavaszi hadjárat peredi csatájára, amely magyar győzelemmel zárult százhatvanhét évvel ezelőtt, 1849. június 20-21-én.

Felvidék – Délvidék Baráti Társaság

Az est folyamán sor került a peredi kultúrházban a Felvidék – Délvidék Baráti Társaság megalapításáról szóló szándéknyilatkozat aláírására is. A társaság létrehozásával az alapítók célja, hogy még szorosabb együttműködést tudjanak megvalósítani a két nemzetrész magyarsága között.

A programsorozatban a Vajdasági Nagycsaládos Egyesülethez tartozó gyerekek, az Aranykapu Művelődési Egyesület és a Kopogtató Néptánccsoport nyírségi táncokat adott elő. A vendégek énekkettőse, Lajkó Edina és Jepurski Dorina bánsági dalokat énekeltek. A MÁNCSE képviseletében a galántai Kodály Zoltán Alapiskola tanulói adták elő a Szállj dalom című éneket.

Az ünnepi programsorozatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi támogatásával valósították meg.

Pásztor Csaba, a MÁNCSE elnöke.JPGDr.Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.JPGA peredi Esterházy János emlékhely.JPGKoszorúkkal díszítve.JPGTóth László püspöki helynök a vajdasági gyerekekkel.JPGA Kopogtató Néptánccsoport, Vajdaságból.JPGDráfi Mátyás Görgey szerepében.JPG